Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Fehérvári Versünnep: huszonhét fiatal vesz részt a szombati elődöntőn Nyomtatás E-mail
Írta: Látrányi Viktória   
2023. március 18.
Huszonheten jelentkeztek a XIII. Fehérvári Versünnepre, melynek elődöntőjét március 18-án 9 órától tartják a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az eseményre minden érdeklődőt invitálnak a szervezők.

 


A Fehérvár Médiacentrum társadalmi felelősségvállalási programjának fontos alappillére a Fehérvári Versünnep, melyet immár tizenharmadik alkalommal szervez meg a cég. Az idei esztendőben huszonhét fiatal jelentkezett a megmérettetésre, melynek ezúttal is a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház ad otthont. A programsorozat fővédnöke Spányi Antal megyés püspök, valamint Cser-Palkovics András polgármester.

Akik korábban részt vettek a tehetséggondozó programon, azok már megtapasztalhatták, hogy a felkészülés, a versengés, a közösség sok-sok értéket és élményt ad a fiataloknak. A Fehérvári Versünnep sok esetben vált kapoccsá, mely évek múlva is összeköti a résztvevőket. Felemelő élményekkel gazdagodhat a közönség is, hiszen évről évre nagyszerű produkciókkal készülnek a versenyzők, felvállalva az irodalom, a nyelv értékeinek közvetítését.           

A huszonhét induló közül többen a Ciszterci gimnáziumból érkeznek, vannak versmondók a Vasvári gimnáziumból, az I. István, a Jáky, a Bugát, valamint a Deák Ferenc technikumból. Indulnak fiatalok a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumból is. Többen jelentkeztek a Lánczos Kornél Gimnáziumból, illetve első alkalommal lesznek résztvevők a Szent Imre Gimnázium tanulói közül.

A XIII. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal is Kubik Anna színművész. A zsűri tagjai: Závodszky Noémi, a Vörösmarty Színház színművésze, a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében Farkas Eszter pedagógus, Bobory Zoltán költő, író, előadóművész, a Vörösmarty Társaság elnöke és Vakler Lajos újságíró, a Fehérvár Médiacentrum szerkesztő-riportere. A Fehérvári Versünnep elődöntője ezúttal is nyilvános televíziófelvétel.

A megmérettetés március 18-án 9 órakor kezdődik, melyre minden érdeklődőt várnak a szervezők!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >