Már megvásárolhatóak a Fehérvár Enthroners szezonbérletei |
Írta: ÖKK | |||||
2023. március 23. | |||||
Már elérhető a szurkolók számára a Fehérvár Enthroners szezonbérlete a European League of Football mérkőzéseire. A csapat hatszor játszik a First Fielden, júniusban rögtön két itthoni mérkőzéssel kezdik meg első szezonjukat az ELF-ben.
Elindult a szezonbérletek értékesítése a Fehérvár Enthroners hazai rendezésű European League of Football mérkőzéseire. A csapat a tavalyi évben nyert felvételt Európa legerősebb bajnokságába, azóta pedig számos igazolást jelentettek be, és a felkészülést is megkezdték. A júniusban kezdődő bajnokság során a fehérvári amerikaifutballisták a Wroclaw Panthers, a Leipzig Kings, a Berlin Thunder, a Frankfurt Galaxy, a Vienna Vikings, valamint a Prague Lions csapatával küzdhetnek meg a győzelemekért. A lebonyolítás sajátossága, hogy a tizennégy hétig tartó alapszakasz során kétszer is bye-weeket, azaz pihenő hetet kapott az Enthroners, így hatszor játszik hazai pályán és hatszor idegenben. A szezon nyitófordulójában június 3-án, szombaton rögtön a Berlin Thunder ellen debütálnak, majd június 10-én, szintén szombaton a Frankfurt Galaxy csapatát fogadják a Takarodó úton. A szurkolók május elsejéig csak bérletet válthatnak a mérkőzésekre, kétfajta kategóriában: a fedett lelátóra 15.000 forint, a napos oldali, fedetlen lelátóra pedig 10.000 forint a szezonbérlet. Diákok számára 50%-os árengedményt biztosítanak. A bérletek az eventim.hu oldalán, ide kattintva válthatóak meg. A hazai meccsek teljes listája: június 3., szombat – Berlin Thunder
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|