Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Egyház arrow Spányi Antal püspökké szentelésének 25. évfordulóját ünnepelték Székesfehérváron
Spányi Antal püspökké szentelésének 25. évfordulóját ünnepelték Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2023. március 29.
Püspökké szentelésének 25. évfordulója alkalmából köszöntötték Spányi Antal megyés püspököt kedden Székesfehérváron. Tiszteletére a Szent István-székesegyházban hálaadó koncelebrált szentmisét tartottak, majd a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban rendezett köszöntő eseménnyel folytatódott az ünnepség. Székesfehérvár Önkormányzatának és a város közösségének tiszteletét, megbecsülését dr. Cser-Palkovics András polgármester tolmácsolta a főpásztornak.

 


Spányi Antal 1950. november 13-án született Budapesten, 1976. június 19-én szentelték pappá Esztergomban. II. Szent János Pál pápa 1998. március 28-án szentelte püspökké, majd 2003. április 4-én székesfehérvári püspökké nevezte ki, beiktatására május 24-én került sor. A 2004 pünkösdjén indult Katolikus Rádió vezérigazgatója és a Magyar Katolikus Karitász elnöke. Díszpolgára Székesfehérvárnak, Fejér vármegyének, valamint Budapest VII. kerületének, Bodajk városának és Alsószentivánnak. 

A Szent István-székesegyházban rendezett ünnepi szentmisén jelen volt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, részt vettek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a papság, a szerzetesek, az állam, a vármegye, a város és az intézmények vezetői, képviselői, továbbá szép számban jöttek hívek, barátok is.

A hálaadó eseményen Ugrits Tamás pasztorális helynök tolmácsolta Ferenc pápa áldását és köszöntő gondolatait. A katolikus egyházfő méltatta Spányi Antalnak az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében, majd a Székesfehérvári Egyházmegyében mutatott tevékeny lelkipásztori buzgóságát, kitartását, a nehézségek között is megőrzött kiválóságát, a papok és a krisztushívők iránt tanúsított gondoskodását, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciáért végzett munkáját.

Michael Wallace Banach apostoli nuncius
testvéri, hálaadó gratulációját szintén Ugrtis Tamás tolmácsolta. Mint fogalmazott, Spányi Antal 25 éves püspöksége alatt hűen szolgálta azokat, akiket az Úr az ő lelkipásztori szolgálatára bízott. A nuncius kérte a Magyar Szent Család közbenjárását.

Ezen az alkalmon a püspököt és a püspöki szolgálatot egyaránt ünnepeljük - fogalmazott Udvardy György veszprémi érsek, az ünnepség szónoka. Elmondta, Isten a népe élére püspököt, pásztort állít, aki vezeti a népét az igazság útján. Hálát adunk a szolgálatáért, amivel őrzi, óvja, gyógyítja az embert, biztonságos helyet ad számára és vezeti a kétségbeesettet. A pásztor közösséget kovácsol Krisztussal és az egyházzal. A püspök az egyházban és a világban is az Isten üdvözítésének jele és eszköze. A püspöki létben fel kell ismernünk a kiválasztást, melyben benne van Isten akarata és teremtő szava. Udvardy György köszönetét fejezte ki Spányi Antal szolgálatáért, bátor kiállásáért az egyházat, az egyházmegyét és a társadalmat érintő kérdésekben, továbbá az intézményekért, a Magyar Katolikus Rádióért és a Magyar Katolikus Szeretetszolgálatért végzett munkájáért.

A hálaadó szentmise bemutatásáért köszönetét fejezte ki Spányi Antal megyés püspök. „Együtt és egymásért imádkozhattunk, hogy Isten segítsen bennünket a Krisztus iránti hitünk megerősítésében ebben a világban, hogy legyünk a krisztusi igazságnak a kovásza, világító jele, és tudjuk a világot jobbá tenni, építeni!” – fogalmazott a főpásztor.

A szentmisén a Vox Mirabilis Kamarakórus működött közre.

Az ünnepség ezután a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban folytatódott. A Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda gyermekeinek és tanulóinak műsorát követően Hajdu Ferenc, a Székesfehérvári Egyházmegye helynöke mondott köszöntőt. Mint fogalmazott, a hálaadó események már egy hónapja elkezdődtek, amikor az egyházmegye hívő népe 449 szentmisét mutatott be, hálát adva Spányi Antal negyed évszázados szolgálatáért. Tanításával a főpásztor világosan képviseli, hogy arannyal és ezüsttel nem lehet isten országát építeni, ehhez lélek és kegyelmi állapot kell.

Hajdu Ferenc az egész egyházmegye nevében kifejezte köszönetét, és ajándékként átnyújtotta Spányi Béla festőművész alkotását, amely a bodajki Kálváriát ábrázolja. Mint elmondta, a megyés püspök szívéhez közel áll ez a hely, gyakran felkeresi, hogy itt imádkozhasson.

Székesfehérvár közösségének nagyrabecsülését, az emberek tiszteletét és szeretetét dr. Cser-Palkovics András polgármester tolmácsolta. Elhangzott, hogy a város sokat köszönhet Spányi Antal közösségépítő tevékenységének, hálás a szolgálata alatt elkészült, városképi és közösségi szempontból is fontos építkezésekért, felújításokért, valamint a szociális területért, a kultúráért és az oktatásért végzett munkájáért.

A városvezető Róth Péter, Mészáros Attila és Lehrner Zsolt alpolgármesterekkel közösen nyújtotta át a város ajándékát, a 25 éves jubileumra készült, Székesfehérvár szolgálatában című képes emlékkönyvet.

Spányi Antal az ünnepség zárásaként köszönetét fejezte ki a kormányzatnak, a vármegyének, a városnak és minden együttműködő közösségnek, amelyek elfogadták és mellé álltak. Isten kegyelmét kérte, hogy a közös gondolkodás és a munka felemelje az országot, a népet és a nemzetet.

 
< Előző   Következő >