Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A védett sírokat jelölő, okos parcellaköveket telepítenek négy székesfehérvári temetőben Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2023. március 31.
A Hosszú temetőben helyezett el QR-kóddal ellátott, úgynevezett okos parcellakövet a Nemzeti Örökség Intézete. Az eszköz segítségével megkereshetjük a kiemelkedő személyiségek nyughelyeként szolgáló védett sírokat, azok pontos elhelyezkedését. Székesfehérváron további három sírkertben, a Csutora, a Béla úti és a Sóstói temetőben helyeznek el okos parcellaköveket az országos kezdeményezés keretében.

 

A Nemzeti Örökség Intézete a Nemzeti Sírkertbe sorolt, védett sírok megőrzése és az ott nyugvó kiemelkedő személyiségek életművének ápolása céljából okos parcellakövekkel jelöli meg hazánk minden olyan temetkezési helyét, ahol védett sírok találhatók. Az országos kezdeményezés 2022 márciusában indult, az első ilyen információs eszközt és térképet tavaly a keszthelyi Szent Miklós-temetőnél avatták fel. Mára több mint 10 okos parcellakő található országszerte. A kezdeményezéssel értékes információt nyújtanak a látogatóknak, hogy méltó módon őrizzék a magyar történelem és kultúra nagyjainak emlékét.

A QR-kód okostelefonnal történő beolvasása a NÖRI honlapjára kalauzol, ahol a látogató az adott temetőben lévő, védett sírokban nyugvó személyről kap fontos információkat. Székesfehérváron a Hosszú temetőben csütörtökön avatták fel az első eszközt a NÖRI és a város együttműködésével.

„Egy olyan projekt fontos állomásának lehetnek Önök ma tanúi, amelyet az úgynevezett védett sírokat magába foglaló, ily módon a nemzeti sírkert által érintett temetők megjelölésére indítottunk tavaly. A jelenleg országosan több mint hatezer sírt magába foglaló nemzeti sírkert a fizikai valóságban közel 700 temetkezési helyet érint. Abban bízunk, hogy néhány éven belül az összes érintett temető, park, altemplom, önálló kripta és mauzóleum, valamint gyásztér bejáratánál megtalálható lesz egy olyan, ma itt felállított parcellakő és egységes jelölésrendszerrel elhelyezett temetőtérkép, amelyek azt jelzik majd minden látogatónak: egy vagy több, a magyar nemzet számára fontos személy nyughelye közelében járnak.”
– fogalmazott Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója.

Arról beszélt továbbá, hogy az 1999-ben, a kormány által létrehozott Nemzeti Sírkert egy védettségi kategória azon sírhelyek számára, amelyekben a nemzet leginkább megbecsült személyei nyugszanak. Ezen sírok nem felszámolhatók, felettük a rendelkezési jogot a NÖRI gyakorolja. Az itt nyugvó személyek példát mutatnak hősiességből, hazaszeretetből, elhivatottságból, kitartásból, szakmai alázatból, és irányt mutatnak a jövőre nézve. Napjainkban nagyobb szükség van ezekre a példákra, mint valaha. Ma, amikor az európai nemzetek identitásának, vallásának, kultúrájának feloldódása közepette a magyarság megmaradása a tét, legnagyobb felelősségünk nemzetünk és nemzeti identitásunk megőrzésében van. „Ma, amikor a szomszédunkban háború zajlik, megnövekedett felelősségünk van abban, hogy tudatosan rámutassunk a történelmi sírokban nyugvó, bölcs és távlatokban, nemzeti megmaradásban gondolkodó nagy elődeinkre, hogy ezáltal is nemzetünk megmaradhasson a béke, a nyugalom és a fejlődés szigetének.” – mondta Móczár Gábor.

A Hosszú temetőben megismerhetjük Hollósy-Kuthy László katonatisztet, Kelemen Béla nyelvészt, irodalomtörténészt, a Pesti Napló belső munkatársát, a székesfehérvári állami főreáliskola tanárát, igazgatóját, Rosty István honvédtisztet és Say Móricz kémikust, egyetemi tanárt. A NÖRI főigazgatója köszönetét fejezte ki Székesfehérvár városának az együttműködésért.

Szép kezdeményezésnek nevezte a parcellakő-avatást Székesfehérvár polgármestere, és megköszönte a Nemzeti Örökség Intézetének partnerségét. Dr. Cser-Palkovics András arról beszélt, hogy a város temetőiben vezetett emlékséták, bejárások iránt midig nagy az igény. A résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatják a jelentős történelmi személyekről szóló beszámolókat, azt, hogy mit adtak nemzetünknek. „Van tehát igény, igényesség és jó értelemben vett kíváncsiság arra, hogy tudjuk, kiket rejtenek a sírok, a kripták egy-egy régi temetőben. A NÖRI kezdeményezése arra ad lehetőséget, hogy ha valaki nem csoportosan, hanem egyénileg látogat el egy városba, annak temetőibe, akkor megismerhesse a sírokat, és többet tudjon azoknak az emberekről, akiknek a sorsát a kutatások már feltárták. Maga a parcellakő is nagyon szép, anyagát és kialakítását tekintve méltó!” – fogalmazott a városvezető.

A polgármester rámutatott, a négy megjelölt temetőben olyan emberek nyugszanak, akik sokat tettek hazánkért és Székesfehérvárért.

„A Nemzeti Örökség Intézete életünk számos területén tett már erőfeszítést arra, hogy a történelem és a kultúra kiemelkedő alakjainak és eseményeinek megőrzése teljes legyen. Egykori hőseink és nemzeti nagyjaink iránti adósságunkat kizárólag az emlékük életben tartásával és a tisztelet lerovásával törleszthetjük. (…) Minden emlékezés akkor épít minket, ha jól emlékezünk! Akkor emlékezünk jól, ha tanulunk a múltból, annak erényeiből, és beépítjük azokat a jövőbe. Az emlékezés akkor hiteles, amikor a székesfehérvári múlt alakjai példát és erőt adnak a jelen emberének.”
– hangzott el Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettesének, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjének köszöntőjében.

Mint mondta, óriási eredmény a parcellakő, amely a múlt emlékeit és a jelen modern technológiáit ötvözi. A képviselő köszönetét fejezte ki Poklosi Péter tanárnak, a Városszépítő és Városvédő Egyesület elnökének, aki nagyon sokat tesz a székesfehérvári temetőkben nyugvó, jelentős személyiségek megismertetéséért, emlékük megőrzéséért.

A Hosszú temető után a Csutora, a Béla úti és a Sóstói temetőkbe telepítenek okos parcellakövet Székesfehérváron.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >