Zöld út a napelemes visszatáplálásnak |
Írta: SLR Kft | |||||
2023. április 13. | |||||
Megszületett a kormányhatározat az új napelemes rendszerek tavaly elrendelt visszatáplálási tilalmának kivezetéséről. A szolgáltatók adatai alapján az Energiahivatal háromhavonta tesz javaslatot azokra a területekre, ahol a hálózat kapacitása lehetővé teszi a korlátozás feloldását. Az ígéret szerint az alkalmas helyeken már nyár végén indulhat a visszatáplálás. A napelemes beruházásban gondolkodókat azonban egy ennél fontosabb határidő szorítja: legfeljebb az év végéig üzembe helyezett rendszerek lehetnek szaldós elszámolásúak.
Igaza lett a szakértőknek: az elektromos hálózat nem megfelelő kapacitásai miatt az új napelemes rendszerekre tavaly bevezetett visszatáplálási korlátozás nyár végére részben megszűnhet. A kormánynak az Európai Bizottság számára tett vállalásai alapján március végéig kellett szabályoznia a lakossági napelemes rendszerek visszatáplálását és a vonatkozó rendelet az utolsó pillanatban meg is jelent. „A legfontosabb, hogy ez a jogszabály már nagyon helyesen nem teljes, országos korlátozásról beszél. A visszatáplált áram kezelése ugyanis csak azokban a transzformátorkörzetekben okozott eddig is problémát a szolgáltatóknak, ahol sok napelemes rendszer működött. Másutt bőven volt még tartalék a hálózatban, a tavaly bejelentett fejlesztések pedig tovább növelik a kapacitásokat” – mutatott rá Kujáni Péter, az Energiatakarék szakértője. A labda most átkerült a szolgáltatók és az Energiahivatal térfelére. A nyár végéig fognak javaslatot tenni, hol engedélyezhető ismét a visszatáplálás. Így az új napelemek tulajdonosait csak minimális veszteség éri. „A tavaly ősszel beadott óriási mennyiségű igény nagyon meghosszabbította az engedélyezési folyamatot, ezért valószínűleg még nincs is olyan napelemes rendszer az országban, amire vonatkozna a tilalom. A meglévő napelemek visszatáplálását ugyanis eddig sem korlátozták” – véli a szakértő. Hosszú távon azonban a napelemek megtérülését a visszatáplálás helyett az önfogyasztásra kell alapozni. Jövő évtől biztosan nem lehet szaldós elszámolással szerződni az áramszolgáltatóval: vagyis minden visszatáplált áramért kevesebb pénz jár a napelemeseknek, mint amennyit a hálózatból vételezésért fizetnek. A nappali, illetve a nyári túltermeléssel többé nem lehet kiegyenlíteni az éjszakai és a téli fogyasztást. „A Nap jövőre sem küld villanyszámlát, de mindenképpen tudatosabb energiahasználatra lesz szükség. A lényeg, hogy a lehető legtöbb fogyasztást nappalra kell időzíteni, amikor a napelempanelek termelése csúcsra jár. Az önfogyasztás, vagyis az azonnal felhasznált áram továbbra is ingyen lesz, a hálózatba táplált felesleget viszont később drágábban kell visszavásárolni. Sokat jelent, ha a programozható elektromos eszközöket – például villanybojlert, mosogatógépet – a napos órákra időzítve kapcsolják be a tulajdonosaik” – tanácsolja Kujáni Péter. Egyelőre nem ismert, pontosan milyen elszámolási feltételek fogják felváltani januártól a szaldós megoldást. Az azonban bizonyos, hogy a jelenleginél kedvezőtlenebb lesz a napelemtulajdonosok számára. Kujáni szerint a december végéig megkötött szaldós szerződések még tíz évig havi elszámolással ugyan, de érvényben maradnak. „Ennyi idő alatt egy átlagos napelem akár úgy is visszahozhatja az árának nagy részét, hogy az első néhány hónapban nem lehet róla visszatáplálni. Aki viszont a korlátozás miatt halasztja el a beruházását, a bruttó feltételekkel pénzügyileg is biztosan rosszabbul fog járni.”
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|