„Idén a feleségem és én is szerettem volna futni, ezért született az a megoldás, hogy Viki "csak" fut, én pedig feltolom a csúcsra másféléves gyermekünket. „ – mesélte a Fehérvári Híreknek Csaba – „A korábbi években azt tapasztaltam, hogy nem igazán futnak babakocsival ezen a versenyen, így számítottam rá, hogy sokan meg fognak lepődni rajta. Ahogyan gondoltam előre: egyedüli indulóként árválkodtam a tömegben a rajtnál Duncikámmal, aki ekkor aludt még. 8 km-ig nagyon szépen, gond nélkül haladtam, majd gyermekem felébredt, s igazán vidáman szemlélte a körülöttünk futókat, az ismeretlen, csodálatos tájat.”

.

Mátraházánál a 10% feletti emelkedők már nagyon komoly kihívást jelentettek. Babakocsival futva új, eddig soha nem tapasztalt érzések kezdtek eluralkodni Csabán. Zsibbadt a válla, a nyaka, a füle, majd minden porckája. Folyamatosan figyelte Duncikát, aki kimondottan élvezte a futást. Mivel a cél előtti kb 300 méter egy sípályán visz fel, megkérte Vikit, hogy ha beért a célba, azonnal forduljon vissza, segítsen az utolsó emelkedő leküzdésén. Szerencsére így is történt. Végül alaposan elfáradva, de élményekkel maximálisan feltöltve értek be a célba.

.

Csaba elmesélte, hogy futás közben nagyon sok biztatást, megjegyzést kapott futótársaitól. Az egyik legaranyosabb a következő volt:

„Bocsánat… maga izé… te megkérhetlek, hogy ne fuss el mellettem, mert az asszonynak ezt nem magyarázom meg?!”