Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A fiatal felnőttek körében dohányoznak legtöbben Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 08.

ImageA fiatal felnőttek vannak leginkább tisztában a cigarettázás veszélyeivel, mégis ők dohányoznak legtöbben. A magyar felnőtt lakosság közel negyede dohányzik, a legaggasztóbb jelenség azonban az, hogy a fiatal felnőttek körében jóval magasabb a dohányzók aránya. A 18-25 év közöttiek 64 százaléka vallja csak nemdohányzónak magát. - derül ki a Szinapszis Kft. legújabb, a WEBBeteg kérésére készített felméréséből.

 

Háromszéki Zsolt, a Webbeteg Kft. munkatársa elmondta honlapunknak, hogy a felmérésből látható: a fiatal felnőttek (18-25 év közöttiek) 36 százaléka dohányzik, így elmondható hogy ebben a korcsoportban van a legtöbb füstölgő honfitársunk.

Sok a dohányzó fiatal

Aggasztó a tendencia, hiszen még 26-35 évesek körében is 34 százalék vallja magát dohányosnak. Az életkor növekedésével nő a nem dohányzók aránya is, a 65 éven felülieknek már csak 10 százaléka füstöl. Az adatok elemzéséből kiderül, hogy a dohányzási szokásokra sem a jövedelem, sem a végzettség nincs releváns hatással. Megállapítható, hogy az sem tartja vissza szülőket a dohányzástól, ha 18 év alatti gyermekük van. A gyermekkel rendelkezők is az átlagos mértékben füstölnek.

A legtöbb dohányos - 19 százalékuk - otthon, lakáson kívül gyújt rá, kedvelt cigarettázási hely még a közterület és a szórakozóhely. Otthonukban csak 10 százaléknyian szívják a füstöt, míg a munkahelyen is csak 12 százaléknyi dohányos gyújt rá. A legkevesebben az autóban, mindössze 7 százaléknyian cigarettáznak.

Bár a fiatalok tudják, hogy káros, mégis szívják

A felnőtt lakosság 53 százaléka tudja helyesen, hogy napi pár szál cigaretta is káros az egészségre és a megkérdezettek 20 százaléka véli inkább úgy, hogy napi pár szál sem hasznos. Érdekes tény, hogy a legtöbbet dohányzó korosztály - a fiatal felnőttek - vannak leginkább tisztában a cigarettázás egészségkárosító hatásával, s ennek ellenére hódolnak káros szenvedélyüknek.

A dohányzás káros hatásai, amit már napi pár szál cigaretta is kifejt az átlagosnál ismertebb a magasan képzettek körében, jóllehet ennek tudatában ez a csoport is átlagos mértékben dohányzik. Az idősek a legelfogadóbbak azon tévhittel szemben, hogy napi egy-két szál nem ártalmas az egészségre.

Passzívan is szívjuk

A nemdohányzók több mint felének a közvetlen környezetében van olyan, aki dohányzik. A dohányosok 77 százalékának környezetében akad egy barát, családtag, vagy rokon, aki szintén cigarettázik. Nyilvánvalóan ez egyetlen leszokással próbálkozó dohányos dolgát sem könnyíti meg.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >