Játékosaink - civilben I. |
![]() |
![]() |
Írta: Andics Gábor | |||||
2009. július 12. | |||||
Az említett újságnak Kovács Csaba elárulta: április 25-e óta megváltozott az élete, lévén az A-csoportos vb második napján születtek meg az ikrei, Bence és Csaba. - A Volánnál nagyon segítőkészek, és beleegyeztek, hogy amíg tart az alapozás, néhány erőnléti edzést itthon, Budapesten végezzek - mesélte Kovács Csaba. - Ez hatalmas könnyebbséget jelent számunkra, hiszen Andinak egyedül nehéz lenne még a két kisgyerekkel. Igaz, a nagyszülők mindenben támogatnak minket, fontos, hogy számíthatunk rájuk, és segítenek nekünk. - Az ikrek reggel hét óra körül ébrednek, és addig nem nyugszanak, amíg be nem fektetjük őket magunk mellé az ágyba - mondta Erendits Andre, az édesanya. - A fiúk háromnégy óránként esznek, este hét-nyolc órakor pedig fürdetés van. A párom nagyon szuper apuka. Ha kell, tisztába teszi és fürdeti is a fiúkat. Adódik a kérdés: lehet, hogy jégkorongozók lesznek majd a gyerekekből? Talán kevesen tudják, hogy a kék-fehérek friss szerzeménye, Peterdi Imre a napokban új házba költözött, s a felújítás során kapóra jött neki eredeti szakmája: három évig ugyanis szobafestő, mázoló, tapétázónak tanult Dunaújvárosban. - A festés olyan, mint a kerékpározás. Nem lehet elfelejteni - mondta nevetve Peterdi. - Amikor elvégeztem a nyolcadik osztályt, arra törekedtem, hogy legyen szakmám. Már akkor is jégkorongoztam Dunaújvárosban, de a felnőtt együttesnek a közelében sem voltam, így gondolnom kellett a jövőmre. A második szempont az volt számomra, hogy olyan helyre jelentkezzek, ahol könnyű tantárgyakból kell felvételiznem. A tanulás nem volt az erősségem. Peterdi az első helyen a szobafestő, mázoló, tapétázó szakot jelölte meg, de jelentkezett autószerelőnek és szakácsnak is. Mivel rögtön felvették, nem szereli csapattársai kocsiját, és tortát sem süt születésnapokra. – Keveset dolgoztam a szakmámban, hiszen profi jégkorongozó lettem. Viszont ha abbahagyom a sportot, tudom alapozni erre a jövőmet. Bár a gazdasági válság mindenhol érezteti a hatását, az építőipar még mindig jövedelmező. Ha az ember szépen dolgozik, akkor kap munkákat. Ami pedig az edzésmunkát illeti, Peterdi bevallotta: van némi lemaradása: - Nem rég kezdtem el az edzéseket, később csatlakoztam a többiekhez, van is némi lemaradásom. A közösség nagyon jó, úgy érzem magam, mintha a válogatottban lennék. Az a célom, hogy minél jobban helytálljak, minél több mérkőzésen szerepelhessek. Szeretnénk az osztrák bajnokságban az első nyolc közé jutni. Úgy gondolom, erre van is esélyünk. Hogy is szokták mondani? A kiváló munkavégzés alapja a nyugodt családi háttér. Úgy tűnik, ha csak ezen múlik, akkor a kék-fehérek harmadik EBEL-idényükben teljesíthetik a hőn áhított célt, s kivívhatják a rájátszásba kerülést. Amihez persze rengeteg egyéb összetevő is szükségeltetik, többek között a szurkolók feltétlen szeretete, bíztatása.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|