Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow Augusztus végén adják át a Velencei-tóhoz vezető kerékpárutat
Augusztus végén adják át a Velencei-tóhoz vezető kerékpárutat Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 11.

ImageÉpül már a Kisfaludot és Dinnyést összekötő kerékpárút. A 132 millió forintos beruházáshoz 100 milliót a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatán nyert el a város, a fennmaradó 32 milliót pedig önerőből fedezi. – nyilatkozta Warvasovszky Tihamér az építkezés helyszínén, ahol az újságíróknak sajtótájékoztatót tartott.

A Kisfalud határától induló, négy kilométer hosszú kerékpárutat azért építik meg, hogy a biciklisták biztonságosan tudnak eljutni a Velencei-tóhoz.

A tervek szerint az út első szakasza a Korona Zrt. telephelyéig vezet, keresztezi a vasutat, majd átmegy az autóút másik oldalára, s leér a Császárvízhez. Innen kezdődik a második szakasz, majd tovább megy, a harmadik-negyedik stáció már az autópálya-hidat és Dinnyést érinti, Dinnyés-Pákozdnál pedig csatlakozik a tó körüli kerékpárút-hálózathoz.

A kerékpárút szélessége 2,6 méter lesz, ahol pedig a gyalogos úttal kombinálják, ott 3,6 méterre bővül.

Viniczai Ágnes, a Közlekedési Iroda vezetője elmondta: egy székesfehérvári céghelyű cég nyerte el a kivitelezést. Az átadási határidő július vége, majd a műszaki átadás következik. A kivitelezés jó ütemben halad, így remélhetőleg augusztus végén már könnyedén lejuthatnak a kerékpárosok a tóhoz.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >