Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Talmácsi francia utóda magyar színekben Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2009. július 21.

ImageAnnak ellenére, hogy Talmácsi Gábor immár a legjobbak között, a királykategóriában versenyez, számunkra mégsem marad tétnélküli a 125 kcm géposztály küzdelme. Már csak azért sem, mert világbajnokunk utóda nem más, mint a mindössze 19 éves francia Johann Zarco, aki Talma 2007-es világbajnok motorjával közd – magyar színekben, Székesfehérvár címerével a sisakján.

 

Arról is kevesen tudnak, hogy Talmácsi Gábor a versenyzés mellett rendszeresen jelen van pártfogoltja, Johann Zarco valamennyi futamán, s tanácsaival, szakmai hozzáértésével segíti a fiatal versenyzőt, akinek a menedzsere nem más, mint Stefano Favaro. De hogy kerül egy cannes-i születésű tehetség Székesfehérvárra, s miért versenyez piros-fehér-zöld színű magyar feliratokkal a sisakján ? Ennek jártunk utána. Johann Zarco a Német Nagydíj előtt néhány napot Székesfehérváron töltött, s az alábbi interjút adta.

 - Kezdjük az elején: hogy kezdődött a motoros pályafutása, mi terelte erre a műfajra ?

- Immár öt éve, 2004-ben kezdtem komolyabban a motoros pályafutásomat, ekkor találkoztam ugyanis először Laurent Fellonnal egy franciaországi pályán. Ő azt tanácsolta: ha komolyan szeretnék versenyezni, akkor vegyek részt az olaszországi és európai Pocket Bike bajnokságon.

- És hallgatott rá ?

- Igen. S egy percre sem bántam meg. Három éven keresztül versenyeztem ebben a kategóriában, európai és olasz bajnokságokban. Ezzel párhuzamosan 125 RS Hondával készültem a jövőmre a franciaországi Ledenoni pályán történt rendszeres edzéssel. Hát így kezdődött a versenyéletem.

- Mi motiválja versenyről versenyre ?

- Elsősorban az adrenalin, ezért is választottam a gyorsasági motorozást, hiszen itt minden versenyen a minél nagyobb sebesség elérésére hajt az ember.

- Ami viszont életveszélyes. Nem fél? Nem tart a bukástól?

- Egyszer volt sérülésem, 2008 áprilisában egy edzés alkalmával, amikor eltörtem négy bordámat. Felépülésem alatt beépültek tudatomba azok a fontos elemek, amelyek lehetővé tették, hogy még erősebbé váljak úgy fizikailag, mint mentálisan és átlépjek egy újabb fokot ez alatt az év alatt. Ami különösképpen vonz a motorsportban: az a képesség, ami lehetővé teszi, hogy egyre gyorsabb legyek, az az érzés, amikor a pálya határait súrolom teljes sebességgel és természetesen nem csak én, hanem a motor alkatrészei, mechanikái is.

- Ezek után árulja el: mi a kötődése Magyarországhoz, ezen belül pedig Székesfehérvárhoz?

Image
.

- Hogy minden esélyt magam mellé tudjak és teljes mértékben ennek a sportágnak szenteljam magam, úgy döntöttem, hogy edzőm és pártfogóm, Laurent mellett a helyem. Gyakorlatilag együtt élek a Fellon családdal, s mivel Laurent felesége székesfehérvári, így kerültem gyakran Fehérvárra. Az évek során egyre szorosabb szálak fűznek Magyarországhoz, mivel családjuk és barátaik ma már az én barátaim és rajongóim is. A motor iránti szenvedélyem pedig a foglalkozásommá vált.

- Közeleg az augusztusi Cseh Nagydíj, s köztudott, hogy Brnóba rengeteg magyar szurkoló érkezik. Ezek után ön is hazai pályának tekinti majd azt a versenyt, ahogy Talmácsi Gábor?

- Mégpedig annyira, hogy a továbbiakban Székesfehérvár címerével díszített sisakban fogok versenyezni.

- Honnan jött az ötlet?

- Az ötlet a székesfehérvári MotorSprint üzletben született a magyarországi Johann Zarco Fanklub részéről, amelynek elnöke Borsó Tibor. Tudom, hogy Székesfehérvár polgármestere részt vesz a Brno-i Nagydíjon, így számomra megtiszteltetés Fehérvár színeiben versenyezni, s remélem, ezzel köszönetet tudok nyilvánítani a Funklub tagjainak is.

- Ha már az imént szó esett Talmácsi Gáborról, kihagyhatatlan, hogy az ő 2007-ben világbajnokságot nyert motorjával áll rajthoz az idén. Érdekes lehet, hogy kik segítik a munkáját, s milyen kapcsolatban áll Talmácsi Gáborral, valamint menedzserével, Stefano Favaróval?

- Kezdettől fogva Laurent Fellon segít technikailag, fizikailag és mentálisan egyaránt. A nehéz pillanatokban is számíthatok rá. Ebben az évben a GP-n is mellettem van, valamint Talmácsi Gábor is ott van minden nagydíjon a 125-ös kategóriában - számomra értékes tanácsaival. Egyébként 2008 nyarán, egy kicsit a szerencsének is, de nagyobb mértékben a székesfehérvári MotorSprint üzletvezetőjének, Borsó Tibor baráti szálainak köszönhetően, személyesen találkozhattam Talmácsi Gáborral és Stefano Favaróval egy magyarországi pályán, ahol Gábor édesapja oktatja a motorozni vágyó magyar gyerekeket. Itt nyílt lehetősegem arra, hogy Talmával együtt motorozhassak, ami életem egyik legkedvesebb emléke. Úgy gondolom, ennek a találkozásnak kapcsán 2008 év végén, Stefano Favaro az én menedzserem is lett, Gáborral pedig sokat beszélgetek az Aprilia RSW-ről, amit ő nagyon jól ismer, valamint megosztja velem a tapasztalatait és a tudását, ezt pedig ezúton is szeretném megköszönni neki.

- Mik a céljai a sportágban, milyen eredményeire a legbüszkébb?

- Ebben az évben a célom, hogy a 2009-es év legjobb Rookie-ja, vagyis a legjobb kezdője legyek, míg a legszebb sikeremnek a 2007-es RedBull Rookies Cup Brno-i győzelmét tartom. Kezdetben azt a célt tűztem magam elé, hogy a GP hivatalos versenyzője legyek. Ma, a világbajnokság résztvevőjeként ahhoz a rögeszméhez tartom magam, hogy világbajnok legyek és sikereket elérve lépjek a felsőbb kategóriákba.

- Ilyen fiatalon, profi versenyzőként mennyi időt tud otthon tölteni, mennyi a szabadideje, azt mivel tölti ?

- Általában kéthetente verenyzünk a GP-n, legnagyobb részt Európában, ami azt jelenti, hogy kb. nyolc-tíz napom marad a versenyek között. Ezt az időt pedig a fizikai kondícióm fenntartására szolgálom. Hétközben rendszeresen biciklizek, amit felettébb élvezek. Amikor lehetőségem adódik, edzőmmel krosszozom, ami kiváló a kondíció fejlesztéséhez és nagyon jó gyakorlat a pálya gyors adaptációjához, ami minden körben változik. Hétvégenként pedig Supermotarddal tréningezek, hogy fenntartsam az érzeteket. Így telik a szabadidőm, s örömmel mondhatom: végre, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek, amiben a jövőben minél nagyobb sikereket szeretnék elérni. Talmácsi Gáborhoz hasonlóan...

Névjegy

Johann Zarco

Születési idő: 1990. július16.

Születési hely: Cannes

Családi állapot: nőtlen

Magasság: 170cm

Testsúly: 58 kg

Eredmények:

2004: 4. az európai Pocket-Bike Bajnokság Junior C kategóriában, 9. az olaszországi Pocket- Bike Bajnokságban

2005: 2. az európai Pocket-Bike Bajnokság Senior Mini kategóriában, 8. az olaszországi Pocket-Bike Bajnokság Senior Mini kategóriában

2006: 2. az európai Pocket-Bike Bajnokság Open kategóriában

2007: Válogató 2007: RedBull Rookies Cup (2. futamidő 200 pilótából)

2007: 1. RedBull Rookies Cup. 7 pódium 8 versenyből 4győzelemmel

2008: A RedBull MotoGp Academy Team versenyzője a spanyol bajnokságban, de különböző okokból még a szezon megkezdése előtt elhagyja a csapatot.

A Gabrielli Team felkérésére részt vesz az olasz bajnokságban 2 futamon Vallelungában az APRILIA GP tesztet megelőzően. Győzelem mindkét versenyen.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >