

Az első meccsek tapasztalatai |
![]() |
![]() |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. július 25. | |||||
„Az első mérkőzésen valamelyest frissebben mozogtunk, és akkor a mérkőzés egy jelentős részén Kristina Trishchuk is tudott játszani sérülését megelőzően. A zártabb védekezésünk elég jól működött. A második találkozón már szűk volt a kispad, hiányoztak azok az egyéni teljesítmények, amik lehetővé tették volna, hogy délután is mi nyerjünk, és sajnos kiütközött a rutintalanságunk is. Az eredménynek alapvetően nem tulajdonítok jelentőséget, egy olyan időszakban játszottuk a meccseket, amikor a héten napi három edzést tartottunk, és az előző héten is fizikailag sokat dolgoztunk. Mindenesetre a délutáni vereség fő okát abban látom, hogy a csapat a mérkőzés egy részében már nem volt képes azon a hőfokon játszani, amin kellett volna.“ Mi lehet tudni Krista sérüléséről? „Egy leérkezés után, a „szokásos” rossz térdével történt valami; reméljük, nem komoly a baj, de csak jövő héten tudjuk meg pontosan.“ A két új igazolás hogy mutatkozott be? „Rádl Tímea abszolút jól megoldotta feladatát védekezésben és a lerohanásoknál, felállt fal ellen még össze kell szoknia a támadóinkkal, de ez teljesen normális. Pastrovics Melinda válogatott kapushoz méltóan igazi vezéregyéniség volt, főleg az első mérkőzésen. Úgy terveztük, hogy a második mérkőzést majd Szikora Melinda védi végig, de egy kisebb húzódás miatt cserére kényszerült. Ma is látszott, hogy ha olyan szintű védelmet tudunk biztosítani kapusaink előtt, ami megfelelően agresszív és jól szervezett, akkor mindkét kapusunk nagyon jó teljesítményre lesz képes.“ Mi lesz a csapat programja a jövő héten? „Abszolút a közepében vagyunk a munkának! Kedden és pénteken újabb edzőmeccsek várnak ránk, a többi napokon pedig folytatjuk a felkészülésünket, továbbra is sok fizikai, képesség- és erőfejlesztéssel. Ma volt az első két mérkőzése a társaságnak, jól megmutatkoztak pozitívumaink és negatívumaink is. Azon dolgozunk, hogy a bajnoki rajtra összecsiszolódjunk.“
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|