Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow Felújítják és átalakítják a Régió Házát
Felújítják és átalakítják a Régió Házát Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 11.

ImageA Régió Házának (volt Technika Háza) átalakításáról és felújításáról tartott sajtótájékoztatót a Széphő Zrt., hiszen teljes egészében az ő tulajdonukba került az ingatlan. A 16-18 millió forintos felújítás elé néző épület főbérlője a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht., amely szinte teljesen „betölti” az irodahelységeket. – Így e cég vezetője is jelen volt a tájékoztatón.

Ferencz Zoltán, a Széphő Zrt. vezérigazgatója megosztotta a vállalat terveit az újságírókkal. Elmondta, hogy a 30 évvel ezelőtt épült, rossz hőszigetelésű és hőtartású „üvegpalota” teljes rekonstrukciója félmilliárd forintba kerülne. Idén 16-18 millió forintot tudnak költeni a Házra.

Ezt a következőképpen képzelik el: a régi büfé helyett egy színvonalas éttermet szeretnének létrehozni, mivel a konferencia-termet rentábilisan akarják használni, s a színvonal növeléséhez hozzátartozik egy 50-100 főt ellátni tudó étterem megléte is. Az épületet nagyon rossz műszaki állapotban vették át, ezen is változtatni kell. Az első emeleti közlekedési folyosókat ésszerűen beépítik (több irodahelységet hoznak létre), az alagsorban a használaton kívüli gépészeti rendszereket megszűntetik, helyén irattárat és raktárt rendeznek be, s egy kártyás rendszerű, sorompós parkolót is kialakítanak. Ennek használatában előnyt élveznek majd a főbérlők, a többi helyet pedig értékesítik. Ezen kívül napkollektorok alkalmazásán is gondolkoznak, amely a fűtés rásegítésében játszana fontos szerepet, s a megfelelő légkondicionáló-rendszer sem hiányozhat terveik közül.

Ferenc Zoltán után Kovács Tamás, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezetője kifejtette: cégük tíz éve kötődik e Házhoz, nehézkes lenne elköltözniük máshova, így különösképpen örülnek a megújulásnak és a Széphővel való együttműködésnek.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >