Lendületes táncos léptekkel indította az újévet az Alba Regia Szimfonikus Zenekar |
Írta: ÖKK, ARSO | |||||
2024. január 02. | |||||
Bécs aranykorát és az amerikai kontinens sajátos hangulatát idéző dallamok csendültek fel az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi koncertjén a Vörösmarty Színházban. A teltházas zenés évindító ismét számos meglepetést tartogatott.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar felhőtlen kikapcsolódást ígérő műsorral várta a zenebarátokat a 2024-es esztendő első napján. A Vörösmarty Színházban hétfőn este Ruff Tamás, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója köszöntötte a közönséget. Számos üzenete van annak, hogy ennyien vagyunk az újévi koncerten - mondta Ruff Tamás. Az egyik, hogy egészségesen együtt lehetünk és zenével köszönthetjük az új esztendő első napját. Ugyancsak zenével búcsúztattuk a 2023-as évet ugyanezen a színpadon, a Vörösmarty Színházban, és kívánom mindenkinek, hogy 2024-ben is sok szép koncertélményben legyen része! Dr. Cser-Palkovics András polgármester újévi köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy hagyománnyá vált Székesfehérváron e koncert. Nagyon fontos, hogy együtt, békességben, nyugalomban indíthatjuk el az új esztendőt, ami sajnos nem mindenhol van így a világban - kezdte köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. „Remélem, az elmúlt néhány napban mindenkinek volt lehetősége egy kicsit pihenni, szeretteivel tölteni néhány békés napot. A jövőt illetően bízom abban, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lesz majd az idei esztendő, hiszen egy évvel ezelőtt, télen két hónapra be kellett zárni a színház épületét. Idén ez nem lesz így, és jöhetünk koncertekre, színházi előadásokra, balettre a következő hetekben is. Békés, boldog új esztendőt kívánok minden fehérvári polgárnak!" A köszöntőt követően a város polgármestere kezébe vette a karmesteri pálcát, majd a pódiumra fellépve intésére csendült fel a Karnevál-nyitány a zenekar előadásában. Dvořák fergeteges lendületű művének első néhány taktusát követően dr. Cser-Palkovics András átadta a vezénylést a zenekar művészeti vezetőjének, Dobszay Péter Junior Prima Díjas karmesternek. A nyitány után - az újévi hangverseny hagyományaihoz híven - Bécs aranykorának andalító táncmuzsikájából kapott színes válogatást a közönség. Ifjabb Johann Strauss örökzöld melódiái mellett ezúttal az ugyancsak neves osztrák zenészcsaládból származó ifj. Joseph Hellmesberger izgalmas kompozíciója, a Danse diabolique is felcsendült. A második félidőben az amerikai kontinens sajátos hangjaival, karaktereivel és hangulataival találkozhatott a hallgatóság: Bernstein életvidám, csillogó Candide-nyitánya után Dél-Amerika hol andalítóan dallamos, hol vérforralóan tüzes táncaiból szólaltat meg néhányat az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Vörösmarty Színházban megrendezett koncert házigazdája Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész volt. A közönség véget nem érő tapssal köszöntötte a fehérvári művészeket, akik három ráadással zárták műsorukat.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|