Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
"Cserebogár-pörzsölés" és a versek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 11.

ImageZámolyra látogatott Bokros Judit és Balajthy Ferenc, akik az Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola után ma délelőtt itt mutatták be az Ünnepi Könyvhétre megjelent „Mesék mezején” és a „Papírcsákó” című könyveket. A rendezvényre elkísérte őket Cserta Gábor és fia, Cserta Balázs is, akik igencsak vidám hangulatot varázsoltak megzenésített verseikkel.

A könyvbemutatón először a Cserta családot hallhatták a gyerekek, akik előadták Bokros János „Felépítjük a templomot” című versét, majd Bokros Judit osztotta meg a közönséggel édesapjához kötődő emlékeit, s fel is olvasott költeményei közül néhányat.

A „Mesék mezején” című kötet után a „Papírcsákó” került kerítékre, amely írója, Balajthy Ferenc ismét elkápráztatott mindenkit humorával. „Nemcsak a pocakot, hanem a szellemet is táplálni kell.” – mondta hasára csapva, s új kötetére mutatva. Aztán elszavalt egy Csanádi Imre-verset (elvégre a zámolyi iskola e költő nevét viseli), s elárulta helyi kötődését is: itt élt egykoron, ebben az oktatási intézményben tanult egy évet, de mégsem ez az, ami mindig eszébe jut Zámolyról, hanem az, amikor a testvére „cserebogár-pörzsölést akart véghezvinni”, ám a bogarak helyett a közeli kazlak égtek porrá…

Image
Fotó: Temesvári Márta

Aztán kérdéseket várt a gyerekektől – akik (egyelőre) szemérmesen hallgattak. Ezért a zámolyi polgármester, Ujvári József ragadta magához a képzeletbeli mikrofont, s afelől érdeklődött, hogy mi van „A világűr meghódítása”-val? Merthogy 35 évvel ezelőtt, amikor a költővel egy gyermeknevelő tanfolyam táborában volt, Balajthy Ferenc folyton irkált valamit, s mikor kérdőre vonták, azt mondta, hogy egy monumentális mű megírásán dolgozik, amely témája a világűr meghódítása.

Erre a válasz: a 92 versszakból álló írás készen van (mindegyik versszak 10 sorból áll), de még mindig javításra szorul, így csiszolódik-csiszolódik, s a remények szerint hamarosan kötetben is megjelenik. S e kérdés olyannyira megtetszett Balajthy Ferencnek, hogy rögtön ajándékba is adott érte egy dedikált „Papírcsákó”-t. Sőt, a legaktívabb gyermekeknek újabb köteteket ajánlott fel. És milyen jól tette! Lendültek a kezek, záporoztak a kérdések, s mindenki boldogan ölelte magához a verseket.

„A versek akkor élnek, ha olvassák őket. Különben mindegyik félhalott.” – búcsúzott a diákoktól Balajthy Ferenc a rendhagyó irodalomóra végén.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >