Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Adok-kapok – jótékonysági színházi est Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2024. január 18.
Jótékonysági színházi estre várja a közönséget a JusztIs Társulat. Január 19-én, pénteken 19.30 órakor a Nyolcas Műhelyben kezdődik az előadás, amelynek teljes bevételét a Fehérvári Heti Betevőnek ajánlják fel.

 

A JusztIs Társulat együttműködve a Nyolcas Műhellyel adománygyűjtő színházi estre invitálja a nagyérdeműt! A garantált kikapcsolódás és jó hangulat mellett a résztvevők segítséget is nyújthatnak, hiszen a szervezők a megvásárolt jegyek teljes összegét a Fehérvári Heti Betevőnek ajánlják fel. A belépő egy támogatói tombolajegy, melynek ára 2000 Ft. A tombola értékes nyereményei azok a fehérvári, vagy a városhoz kötődő írók, költők, művészek alkotásai, amelyek részt vettek a Fehérvári Heti Betevő Karácsonyi licitjén. A kapunyitás pénteken 19 órakor, majd 19.30 órakor kezdődik a közel kétórás előadás, amelyben a színészek összecsapnak az improvizáció „sportág” küzdőterén. Arról, hogy melyik csapat lesz az imprós ring fehérvári bajnoka, a közönség dönt.

Azokat, akik rendszeresen is az ügy mellé állnának önkéntesként, örömmel várja a Fehérvári Heti Betevő csapata a kéthetente szervezett ételosztásra. A következő alkalom január 21-én a Károly János utca 32. szám alatt, a Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola épületében lesz. Vasárnap 10 órától köszönettel fogadják a sütemény-, gyümölcs- és tartós élelmiszer adományokat.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >