A teljesség felé - Weöres Sándorból kiindulva, Kozáry Ferenc és a Maróti Zenekar bemutatója |
Írta: Kozma Botond | |||||
2024. február 12. | |||||
A teljesség felé című előadást Székesfehérváron, a Pelikán Fészekben láthatta az irodalomkedvelő közönség, melyet az est egyik szereplője, a Vörösmarty Színház színművésze, Kozáry Ferenc a Maróti Zenekarral együttműködésben szerkesztett. A produkció Weöres Sándor előtt tiszteleg, az ő alkotásai, levelei hangzanak el prózában, valamint zenés feldolgozásokban.
A bemutató előadáson részt vett Sebő Ferenc is, aki korábban a költő számos művét zenésítette meg, de Weöresen kívül József Attila és Nagy László két versének feldolgozása is elhangzik az előadásban. A zenét a nyolctagú Maróti Zenekar adja: az eredeti, jól ismert dalokat fúvósokkal, citerával és ütőhangszerekkel kiegészítve adják elő. A produkció a Láncos-Szekfű Közalapítvány pályázatán keresztül jött létre. A próbafolyamatok a tavalyi évben kezdődtek, Weöres Sándor születésének 110. évfordulóján. A zenés-táncos előadás egy válogatás a költő legkiemelkedőbb alkotásaiból, valamint a Füst Milánnal való levelezéséből. A verseket Kozáry Ferenc, a Vörösmarty Színház színművésze mondja, valamint énekli el, miközben a Maróti Zenekar játssza el a költemények feldolgozásait, amelyek zenéjét Sebő Ferenc szerezte. Az est folyamán az Alba Regia Táncegyüttes fiataljai állnak fel a közönség soraiból és táncra perdülnek a hangulatos dallamokra.
Kozáry Ferenc elmondta, hogy a zenekar megkeresésére csatlakozott a projekthez, amelyet közösen alkottak meg. A színész elmesélte, hogy személyes kötődése is erős Weöres Sándorhoz, ugyanis utolsó könyvét személyesen dedikálta a költő, Kozáry Ferencnek megcímezve. Ez az aláírás és könyv, valamint a költőkről készült felvételek az előadásban is megjelennek. Az alkotók szándéka szerint hiánypótló est készült a Pelikán Fészekben, ugyanis ilyen méretű zenekarral, ennyi hangszerrel egy ilyen jellegű produkciót színházban, a Művészetek Völgyén kívül ritkán látni.
A bemutatón részt vett a zeneszerző, Sebő Ferenc is, aki elmondta, hogy egy ilyen jellegű előadásnak érzelmi hatást kell elérni a nézőkben, amit ez a produkció elért. Az alkotó csapatnak gratulált és további sok sikereket kívánt. További információk az előadással és jegyinformációkkal kapcsolatban a Vörösmarty Színház weboldalán találhatóak: https://www.vorosmartyszinhaz.hu/repertoar/289-a-teljesseg-fele-weores-sandorbol-kiindulva
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|