Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Nyert a Vidi Pakson
Nyert a Vidi Pakson Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvár FC   
2009. augusztus 06.

ImageA Ligakupa csoportkörének harmadik fordulójában Pakson, az Atomerőmű pályáján játszott csapatunk. Nem véletlen, hogy ezúttal a tartalékcsapat mestere, Varga István dirigálta a Ligakupa-együttest, gyakorlatilag azok kaptak lehetőséget, akik a szombati NB II-es rajton második csapatunkban meccselnek majd Siófokon. Az egyetlen "hibapont", hogy Demjén, vagy, ha úgy tetszik a horvát Milanovic személyében, eggyel több túlkoros volt a pályán, mint amennyi az NB II-ben lehet.

 

Varga István vadonatúj csapata, amelyet a rutinos mester gyakorlatilag a felkészülés kezdete óta rakott össze, ezúttal is jól futballozott, és Olasz Dénes, 92. percben rúgott góljával a győzelmet is megszerezte.

A Paks nem csak hazai pályán játszott, de Gellei Imre több olyan játékost is pályára küldött, aki az NB I-es csapat szűk keretéhez tartozik, ezért fiataljaink helytállása, sikere, feltétlenül elismerésre méltó. Öröm az is, hogy ahogy a Diósgyőr elleni bajnokin, úgy most a Ligakupában is az utolsó pillanatban csikarták ki a fiúk a győzelmet.

Nem rossz az, ha a vidi "védjegyévé" válik a minden áron való győzniakarás, az utolsó pillanatig tartó küzdés. A mérkőzéssel kapcsolatos egyetlen rossz hír, hogy Demjén Gábor (képünkön) bokájára az első félidő hajrájában rácsúszott egy hazai középpályás, nyáron igazolt játékosunkat azonnal le is kellett cserélni.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >