Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Az Ízelítő című tárlattal nyílt meg az idei JAK Napok Nyomtatás E-mail
Írta: Gáspár Péter   
2024. április 10.
Hétfőn a Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégiumban kezdődtek meg a JAK Napok, amelynek keretében az intézmény minden évben megemlékezik névadója születésnapjáról. A város számára is nyitott JAK Galériában Ízelítő címmel nyílt tárlat, mely a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola vizuális művészeteket tanuló diákjainak munkáiból válogat.

 



Hétfőn elkezdődtek a JAK Napok a József Attila Középiskolai Kollégiumban, ahol idén is számos kulturális és sportrendezvényre kerül majd sor a diákönkormányzat és a nevelőtanárok szervezésében.

Az Ízelítő című tárlat megnyitóján Dr. Borók László, a JAK intézményvezetője kiemelte, hogy a képek alkotói rendkívül tehetségesek, és keveseknek adatik meg az a talentum, ami árad ezekből a képekből. A JAK Napokról szólva elmondta, hogy a rendezvénnyel az intézmény is egy képet fest önmagáról, bemutatja, hogy milyen az élet a József Attila Kollégiumban. Hozzátette, hogy a hét során olyan rendezvényekkel is találkozhatunk, amelyek ötlete a diákok fejéből pattant ki.

Horváth Lénárd művésztanár, kollégiumi nevelőtanár elmondta, hogy az Ízelítő címet viselő kiállítás anyaga is tükrözi azt a légkört, ami a Hang-Szín-Tér Iskola sajátja. Jellemzése szerint hihetetlen szakmaiság, türelem és szeretet érződik a legkisebb tanulmányrajzokon, nyomatokon is. Hozzátette, hogy a kiállítás anyaga komoly felkészültséget tükröz, alázat, szakmaiság és erő érződik a képzőművészeti alkotásokon.

Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere a megnyitón köszönetet mondott a Hang-Szín-Tér Iskolának a fantasztikus kiállításért, kiemelve, hogy az intézménynek országos szintű elismertsége van, és a képzőművészet mellett táncművészet, valamint a zeneoktatás tekintetében is méltán országos beiskolázású intézményről van szó, amely ezer szállal kötődik Székesfehérvárhoz. Az alpolgármester megköszönte a fiataloknak az alkotásokat, Dr. Borók Lászlónak pedig a JAK Napok megszervezését, amelynek szép hagyománya van a városban. A fiataloknak azt kívánta, hogy használják ki a hét minden pillanatát, hiszen a ezek a napok róluk szólnak. Székesfehérvár alpolgármestere szólt arról is, hogy az állammal közösen az önkormányzat el tudott indulni a József Attila Kollégium felújításával, és bízik benne, hogy hasonló ütemben haladnak majd a további fázisok is.

A hagyományos JAK Napokat a nevelőtanárok és a DÖK közösen szervezik, a rendezvény célja, hogy kötetlenebb programok tudjanak megvalósulni az intézményi keretek között. Idén a kiállítás mellett lesz e-sport verseny, kerékpártúra, tanár-diák focimeccs és illusztrációs verseny is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >