Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok nyitotta meg a csónakházat |
Írta: Fejér Tamás | |||||
2024. május 07. | |||||
A csónakház megnyitásával közösen ünnepelte a magyar sport napját hétfőn a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia és a Vörösmarty Mihály Általános Iskola. A Csónakázó-tó partján az KKNKKA Alapítvány kuratóriumának elnöke, a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin beszélt a gyerekeknek a sport fontosságáról.
A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kovács Katalin a gyerekeknek elmondta, ő is nagyjából ebben a korban kezdte a sportolást, aminek rengeteget köszönhet: „a sport megtanított célokat, álmokat kitűzni és azokért küzdeni, tartást adott, bekerültem egy csodálatos közösségbe – nekem a sport mindent adott." Mint Makainé Vida Bernadett a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója elmondta, az együttműködés nem újkeletű, a 2022-23-as tanév óta indítanak az akadémiával közösen kajak-kenu osztályokat. Nem sportiskola, de sportos iskola a Vörösmarty, és akár Kovács Katalin nyomdokaiba is léphetnek a szakedzők által képzett diákok, de ha "csak" a testi-lelki egészség megteremtését érik el a sport által, az is hatalmas eredmény. A megnyitó után hajómakettek versenyével kezdődtek a vizes a programok, a kis fa modelleket, a stégről a szigetre húzták át madzaggal a diákok, majd előkerültek az igazi hajók is. A KKNKKA szakedzői túrakenukban eveztek együtt a gyerekekkel, a Csónakázó-tavon. A magyar sport napi programok nemcsak a vízen zajlottak, az iskolában kosárlabdával, labdarúgással, röplabdával és ügyességi versenyekkel folytatódott a nap. A hajótárolók átadásán jelen volt Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ vezetője és dr. Kovács Zsoltné önkormányzati képviselő is.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|