

Egy szalon az egészséges szépségért |
![]() |
![]() |
Írta: Csordás Csilla | |||||
2024. május 22. | |||||
Ünnepélyes keretek között, az üzletei partnerek, kivitelezők, szomszédok és barátok jelenlétében nyitották meg az Aranyfésű Vegán Szalont kedden. Az öreghegyi városrész új vállalkozásának megnyitóján részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester és Östör Annamária önkormányzati képviselő is.
A történet 2019-ben indult, amikor több, egymást még akkor nem ismerő család döntött úgy, hogy Hódmezővásárhely, Szeged, Békéscsaba és Belgium után Székesfehérváron telepedik le, teremt új egzisztenciát, folytatja megkezdett pályafutását. Útjaik a véletlennek köszönhetően több szálon találkoztak, együttműködésekből, üzleti partnerségből végül barátságok születtek. Az együttműködés egyik jó példája lett az Aranyfésű vegán szalon, amelyet több évtizeddel ezelőtt álmodott meg Majláth-Vagyon Edit. Férje, Majláth Sándor és barátaik segítségével most a tervek megvalósulhattak. A szalon megnyitóján dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a megjelenteket: egy nagyváros életében nagyon fontosak a különböző szolgáltatások, és az, hogy az ezeket működtető vállalkozások otthonra leljenek. Majd megerősödve lehetőségük nyíljon a városrészekben tovább bővíteniük tevékenységüket. Öröm, hogy Öreghegyen egy újabb szalont adhattunk át, amely ráadásul környezettudatos termékeket használ szolgáltatásaihoz. Egy ilyen vállalkozás a fejlesztéssel, építéssel újabb ás újabb vállalkozásoknak ad megbízásokat, munkalehetőséget. Östör Annamária önkormányzati képviselő örömét fejezte ki, hogy Öreghegyen e vállalkozásnak köszönhetően újabb szolgáltatásokkal bővült a városrész, és ismét megszépült egy régóta felújításra váró épület, annak környezete. Majláth-Vagyon Edit és Majláth Sándor köszönetet mondott barátaiknak és minden résztvevőnek a támogatásért, a segítségért. Mint mondták, az Aranyfésű Vegán Szalon számos szépészeti és egészségmegőrző szolgáltatással, barátságos szakemberekkel, kiváló környezetben várja a Pozsonyi út 160. szám alatt hozzájuk betérőket.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|