Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Edzőtáboroztak az ARAK-osok
Edzőtáboroztak az ARAK-osok Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. augusztus 20.

ImageHa nyár, akkor pihenés! Ha nyár, akkor edzőtábor! - vallják a tájfutó utánpótlásedzők. Idén ötvözve a két elképzelést, az ARAK tájfutóinak utánpótlás csoportjából tíz fő és négy felnőtt a vas megyei Csörötneken edzőtáborozott. Vékony Andor tájékoztatása szerit Aafutás mellett számos egyéb program színesítette az ott eltöltött hetet: Volt madarászat, kézműves foglalkozás, a szentgotthárdi élményfürdő csúszdáinak felfedezése, kirándulás Szlovénia, Ausztria, Magyarország hármashatárjához és kenuzás - sok borulással - a Rábán.

 

Vékony Andor honlapunknak elmonda, hogy előre nem tervezett programként, az osztrák hegyekben lezúduló felhőszakadást követően, a Rába augusztusi áradását a helyszínen élhették át a tábor résztvevői. Az edzőtábor programjában szerepelt három verseny is, ahol az ARAK idősebb és fiatalabb tájfutói sikeresen mutatkoztak be a nyugati végek magyar és osztrák futóinak.

 

Image
.

A táborba érkezés napjának délutánján rendezte Rábagyarmat mellett a zalaegerszegi GKTSE a Becsület Kupa középtávú tájfutóversenyét, ahol Péteri Fanni 2., Péter Kitti 3. lett a N14-es kategóriában. Mihalovics Bálint 3. F14C-ben, Vékony Janka N10D-ben 1., Vékonyné Árva Kati 3. N21-ben. (Verseny után még egy rövid 5 kilométeres futás a táborig, majd jöhetett a jól megérdemel vacsora).

 

Image
.

Bizonyságot téve atletikus képességeinkről rajthoz álltunk a 7. Szentgotthárdi Csata Futáson. Óvodás korosztálytól kezdődően a diákolimpia kategóriái szerint voltak futamok. Vékony Janka óvodás lányok között 2. lett, míg Vékony Vanda NII-ben harmadik. Pataki Dávid FIV-ben harmadik. Péteri Fanni egy laza küzdelemben második NIV-ben.

Image
.

Az edzők sem maradtak tétlenek, az 1664 méteres hobby kategóriában, illetve a 9,1 kilométeres, az ausztriai Deutsch Minihof melletti emlékműnél forduló főfutamban küzdöttek a helyezésekért. Harmadik versenyünk a Szentgotthárd belvárosában rendezett két futamos, rövidtávú Enyves-Éger Kupa volt, ahol Prill László nyerte a szeniorok versenyét, Péteri Kitti és Fanni a N14-es dobogó második és harmadik fokára állhatott, Vékony Janka N10 C-ben lett első, Vékonyné Árva Kati a felnőtt nők között harmadik, míg Pataki Dávid a nyílt kategória bronzérmét gyűjtötte be.

 

Image
.

Összegzésként a táborról elmondható, hogy sokat fejlődtek a gyerekek technikailag és fizikailag is. Barátságok szövődtek a szintén ott táborozó veszprémi és zalai tájfutó gyerekekkel, sok élménnyel gazdagodtak. Fejlődésük reméljük meg fog látszani a következő versenyek eredményeiben.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >