

Orosz József nyá. ezredest köszöntötték kilencvenedik születésnapján |
![]() |
![]() |
Írta: Fejér Tamás | |||||
2024. június 22. | |||||
Szabó Bakos Györgyné adta át a miniszterelnök által aláírt emléklapot és a város ajándékcsomagját Orosz József nyá. ezredesnek. A Papi Otthonban tartott ünnepségen a körzet önkormányzati képviselője mellett barátai, kollégái, családtagjai köszöntötték az ünnepeltet.
A „határozottság és az elhivatottság példájaként” emlékezett rá Szolnokról küldött levelében ott szolgáló legidősebb unokája, Orosz Márton törzsőrmester, aki igazi példaképre lelt nagyapjában. „Nyugdíjas éveit épp akkor kezdte, amikor én megszülettem, de még ekkor is meghatározó szereppel bírt életében a haza szolgálata, a honvédségi közösségben való részvétel. A gyermeki csodálatból tisztelet, majd követendő példa lett számomra." Legkisebb unokája a helyszínen emlékezett a gyerekkorában együtt töltött időre, arra, hogy „a papa sohasem volt fáradt egy kis játékhoz”. Nemcsak a munkahelyén, a közösségi eseményeken is mindig élen járt – mesélte róla Németh István, a Krajczáros Alapítvány elnöke, akivel aktív katonaéveiken túl az egyesületben is együtt dolgoznak. Orosz József tiszteletbeli kuratára a Krajczáros Alapítványnak, nagyon sokszor képviselte az egyesületet, részese volt a kegyeleti túráknak itthon és külföldön egyaránt. A barátok és ismerősök mellett levélben köszöntötte az ünnepeltet Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és egykori szolgálati helye, az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár parancsnoki állománya is.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|