Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Rehab-helyzetjelentés
Rehab-helyzetjelentés Nyomtatás E-mail
Írta: Pálfay Károly   
2009. augusztus 21.

ImageAz Alcoa FKC két alapemberét volt kénytelen nélkülözni az elmúlt hetekben lejátszott felkészülési mérkőzéseken. A térdsérülését követően rehabilitáción részt vevő Pastrovics Melindánál és Kristina Trishchuknál érdeklődtünk arról, hogy miként alakul a felépülésük, és mennyi időt vesz még előreláthatólag igénybe a teljes gyógyulásuk.

 

Pastrovics Melinda:

„A sérülésem óta pontosan két hét telt el. A rehabilitáció mondhatom sokkal jobb, mint elsőre gondoltam, és mindenképpen örülök, hogy nem kell olyan sokat kihagynom. Szerencsére kiderült, hogy részleges szalagszakadásom van, ami nem olyan katasztrofális, mint a fél éves kihagyással járó teljes szakadás lett volna. Sok múlik a gyógytornán és a rehabilitáción, amit természetesen nagy erőbedobással csinálok, hogy minél előbb visszatérhessek a pályára.“

Mivel telnek most napjaid?

„Speciális comberősítő gyakorlatokat végzek annak érdekében, hogy megerősödjön a combom. A gyógytornásszal naponta 30-40 percet dolgozunk, aminek a végére nagyon el tud fáradni a lábam. Nem szabad túlterhelni. Jövő héten csütörtökön megyek vissza egy kontrollra Budapestre, és akkor megmondja az orvosom, hogy mik a további teendőim. Nagyon bízom benne, hogy akkortól már óvatosan elkezdhetek lábra dolgozni. Eddig nagyon jó ütemben javul a sérülésem, bízom benne így lesz ez a folytatásban is.“

Kristina Trishchuk:

„Az elmúlt hetekben sokat gyógytornáztam, és az erősítő gépet is rengeteget használtam, összességében nagyon jól sikerült a rehabilitáció, semmilyen fájdalom és probléma nincs már. A héten el is kezdtem a csapattal edzeni, sőt a mai napon már próbáltam 100%-os terheléssel dolgozni. Nagyon jó volt, nagyon boldog voltam, hogy újra pályán lehettem a csapattal, és csinálhattam rendesen a dolgokat. Az edzés végére azért már kezdett fájni a térdem, egy kicsit túlterhelhettem...“

Esetleg már a hétvégi tornán is láthatnak a szurkolók?

„Azt hiszem, még korai lenne játszanom, de az elképzelhető, hogy elvégzem a bemelegítést, és heteseket lőni beállok majd. Majd holnapra pontosan kiderül, hogy milyen állapotban lesz a térdem. Nem akarom siettetni, az a fontos, hogy a bajnokságban játszhassak majd!“

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >