Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Egységes, harcos, jól felkészített csapat a Haladás
Egységes, harcos, jól felkészített csapat a Haladás Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2009. augusztus 22.

ImageVasárnap a Soproni Liga 5. fordulójában Szombathelyre látogat a Vidi annak a Haladásnak az otthonába, amely tavaly a harmadik helyen futott be a végelszámolásnál, s amely az idei pontvadászatban eleddig egyetlen pontot sem gyűjtött. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A forduló előtt dr. Mezey György, vezetőedző nyilatkozott honlapunknak a soronkövetkező feladatról és az ellenfélről:

 

"A bajnokság előtt nem gondolhattam arra, hogy az 5. fordulóban a száz százalékos Vidi a sereghajtó, nulla pontos Haladás otthonába látogat majd, hiszen edzőként csak a negyedik héten kapcsolódtam be a felkészülésbe. Az várható volt, hogy a Szombathely tavalyi sikeres felfutása után lesz egy kis visszaesés, ahogy az ilyenkor lenni szokott.

Persze pechjük is volt, hiszen például az MTK elleni meccset 2-0-s vezetés után hozniuk kellett volna. Nagy tisztelője vagyok a szombathelyi futballnak, ahol mindig is szervezett, egységes, harcos és jól felkészített csapatok játszottak. Ilyennek tartom a jelenlegi Haladást is, amely kitűnő egyéniségeket tudhat a soraiban. Ugyanakkor a kiegészítő emberek is fegyelmezetten játszanak és jól illeszkednek a működő gépezetbe.

A vezetőedző, Csertői Aurél pedig - aki egyébként hozzám járt pro-licences képzésre - kitűnő szakember. Jelenleg eltiltott játékosunk nincs, viszont vannak sérültjeink, akik kiesése megnehezíti a Vidi összeállítását: Vujovics oldalszalag húzódás miatt több hetes szünetre kényszerült, de ebben a pillanatban nem tudom megmondani azt sem, hogy pályára léphet-e vasárnap Milanovic, Alves, Polonkai, Elek, vagy Demjén. Ráadásul Horváth Gábort is ledöntötte a lábáról egy vírusos megbetegedés a héten, szerencsére már jobban van, s teljesen felépült Lázár Pál is."

Fentiek figyelembe vételével a mester egyelőre várható kezdőcsapattal tudott csak szolgálni: Sebők - Lázár, Lipták, Horváth, Andics - Szakály, Farkas, Elek - Nagy, Sitku, Alison.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >