Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Lengyel túra: fantasztikus tornagyőzelem
Lengyel túra: fantasztikus tornagyőzelem Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2009. augusztus 23.

ImageA Sapa Fehérvár AV 19 csapata hihetetlen bravúrt végrehajtva, felforgatott sorokkal is le tudta győzni a szlovák Extraliga élcsapatát, az MsHk Zilina együttesét, így megnyerte a sosnowieci jégkorongtornát. - A Volán egészen kitűnő mérkőzést játszott, pedig nélkülöznünk kellett a beteg Peterdit és Ackeströmöt, illetve a hátát fájlaló Kógert. Az első harmad nem hozott gólt, a középső felvonásban azonban az egész tornán sziporkázó Benk bombájával megszereztük a vezetést.

 

Ezt még ki tudta egyenlíteni szlovák ellenfelünk, ám Kovács büntetője után már nem tudtak újítani. A végén ugyan nagy nyomás nehezedett Satosaari kapusra, de derekasan állta a sarat. Ezzel az egyik legjobb szlovák csapatot sikerült két vállra fektetnünk, ami - mondani sem kell - hatalmas fegyvertény.

A mérkőzés legjobbja Tokaji Viktor lett, a torna legjobb Sapa Fehérvár AV 19 kapusának Tommi Satosaarit, csapatunk legjobb csatárának pedig Mihály Árpádot választották.

MsHK Zilina - Sapa Fehérvár AV 19 1-2 (0-0, 1-2, 0-0)
Sosnowiec, 500 néző.

 
MsHK Garmin Žilina: Lipovský – Škuta, Rúfus, Krajči, Palovčík, Barinka – Urban, Nádašdi, Spilar, Pleva, Vala – Kolarz, Turoň, Török, Hreus, Koložváry – Krčula, Ondrej, Kokavec, Škoda, Drevenák.
Sapa Fehérvár AV 19: Satosaari - Tokaji, Alen, Kovács, Fekete, Mihály - Jobb, Ondrejcik, Ladányi, Vaszjunyin, Benk - Horváth, Flinta, Sofron, Nagy, Hegyi - Maklári, Hajós, Fodor, Kiss D. Vezetőedző: Jarmo Tolvanen.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >