Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Elhunyt Balogh György megyei képviselő
Elhunyt Balogh György megyei képviselő Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2009. augusztus 24.

ImageFekete zászló leng a Megyeházán. Életének 69. esztendejében – méltósággal viselt, gyógyíthatatlan betegségben – elhunyt Balogh György, a Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja. A kiváló agrárszakembert, a megbecsült, elhivatott közéleti személyiséget a megyei önkormányzat saját halottjának tekinti.

 

Agrármérnökként végzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, majd növényvédelmi szakmérnöki diplomát is szerzett. A soponyai munkakezdést követően főagronómusként dolgozott a csőszi termelő szövetkezetben, ezt követően, csaknem három évtizedig, nyugdíjazásáig elnökként irányította a szabadbattyáni termelő szövetkezetet.

„Gazdálkodó és hazáját szerető emberként azt vallom: a magyar földet magyar tulajdonban kell tartani. Számomra a magyar föld a szülőföldet, a magyar hazát jelenti” – így fogalmazta meg hitvallását, amely értékrendje, közéleti, politikai tevékenysége alapját jelentette. A Fejér Megyei Közgyűlés képviselő testületének tagjaként, a MAGOSZ megyei elnökeként és a Szabadbattyáni Gazdakör vezetőjeként nagy szakértelemmel és elhivatottsággal végezte közéleti, politikai munkáját.

Balogh Györgyöt két felnőtt fia és két menye, négy unokája, rokonai, barátai és megyei képviselő társai megrendülten gyászolják. A Fejér Megyei Önkormányzat saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >