Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Tábor a bűnmegelőzés égisze alatt Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. augusztus 24.

ImageBűnmegelőzési tábort szervezett Pusztavámon a Gyermekjóléti Szolgálat a helyi önkormányzat finanszírozásával. A programok a bűnmegelőzés, az egészséges életmódra nevelés témái köré szerveződtek, s a témák avatott szakemberei tartottak előadásokat a 10-13 éves gyermekeknek – egy héten át. Ezen kívül kézműves foglalkozások és kirándulások is színesítették a nyaralást.

 

„Már régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy nyári napközis tábort kellene szervezni Pusztavámon.” – mondta honlapunknak Ihászné Albert Anna családgondozó – „Tavasszal elmondtam a tervemet Merkatz László polgármester úrnak, aki azonnal partnerként fogadta elhatározásoma,t és a tábor lezártáig nagy segítséget nyújtott a sikeres lebonyolításban. Gáspár Anikó védőnő sokrétű segítségére is mindvégig számíthattam, a tervezés és a programok megvalósítása terén is.”

 

Image
.

A táborra összesen 20 kisgyerek jelentkezett. A fiatalok először is ellátogattak Mórra, ahol a rendőrség és a tűzoltóság munkájával ismerkedhettek meg, valamint a Szabadiskolában kézműves foglalkozásokon vettek részt. Ezen kívül volt még gyöngyfűzés, népi iparművész segítségével ajándékkészítés, és az általános iskolások elkészítették sógyúrmából a falu makettjét is. Sőt, a gyerekek tábor végén megnézték a budapesti Közlekedési Múzeumot és az Állat- és Növénykertet.

 

Image
.

„Vállalkozásoktól, magánszemélyektől kaptunk különféle támogatásokat, amelyek segítségével színesíthettük a programokat, valamint a gyerekek ellátásának színvonalát tudtuk emelni.” – nyilatkozta Ihászné Albert Anna – „A Vértesi Erőmű Zrt. tulajdonát képező, minden igényt kielégítő helyiséget, mint táborhelyet ingyen a rendelkezésünkre bocsátották. A Katolikus Karitasz tagjai vállalták, hogy teljes mértékben gondoskodnak a tízórairól és az uzsonnáról. A helyi gyógyszertár egészségügyi csomagot állított össze nekünk.

 

Image
Fotó: Ihászné Albert Anna

Dr. Csillag Márta háziorvos többszöri süteményadagunkat finanszírozta, de volt, aki csokival, üdítővel kedveskedett. Támogatóként szeretném még felsorolni a Palló és Deszka Kft.-t, Kubinyi Balázs alpolgármester urat, Grósz Istvánnét, a helyi Tejszövetkezet Zrt.-t, valamint Leitner Andreát és Merkatz Mónikát, akik a gyermekek felügyeletében voltak segítségemre.”

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >