„Hűvös, futurisztikus, földöntúli világot ábrázolnak a képek. Elhagyott épületek, terek, utcák, melyek fantasztikus hangulatot keltenek. Nem a nyüzsgő nagyvárosra jellemző dinamizmust, hanem az időtlenséget, az állandóságot kívántam munkáimmal kifejezni.” – tett önvallomást Lencsés Andrea grafikusművész, akinek alkotásaiból szeptember 10-én, 18 órakor nyílik kiállítás a Magyarországi Volksbank Zrt. székesfehérvári bankfiók-galériájában.

„A házak mindentől távol, elfeledetten az idők végezetéig egymagukban állnak. Pihenésüket semmi és senki sem zavarhatja meg.” – folytatta a Fejér megyei Őszi Tárlat díjazott alkotója – „Nincs időhöz kötve, hogy mikor keletkeztek ezek az építmények. Nem biztos, hogy kivehető a grafikákról, mikor és hol járunk. Ennek ellenére, talán felismerhetők Budapest egyes részei, épületegyüttesei. Visszavonultak, magukba burkolózók az épületek, bizarr hangulatot keltenek mindenkiben.

Lecsupaszított, rideg, kimért, letisztult dobozszerű építmények. Minden nyugodt, szinte tapintható a csönd. Épp ez kelti a feszültséget. Az utcarészletek, házak, hidak, gyárak, villamosok eredeti helyükből kiemelve személyes gondolatok, érzések, hangulatok közvetítőivé válnak. Az épületek és gépek maguk képviselik az életet, itt nincs hely az ember számára. A finom szürke átmenetek mellett fontos szerepet kapott a fehér és fekete kontrasztja. Az általam kedvelt aquatinta technika kifejezetten alkalmas határozott kontrasztok és árnyalatok, tónusok gazdagságának érzékeltetésére. Ami mindegyik képet jellemez, az a rend és a tiszta kompozíció, a függőlegesek és vízszintesek összjátéka."

A művésznőn kívül Kirják Miklós grafikusművész is bemutatkozik a tárlaton, amelyet Szűcs Erzsébet művészettörténész, a székesfehérvári Városi Képtár – Deák Gyűjtemény igazgatója fog megnyitni. A rendezvényt Skonda Mária, a Magyarországi Volksbank Zrt. vezérigazgató-helyettese köszönti majd. A kiállítás 2009. december 8-ig tekinthető meg, hétfőn, kedden és szerdán 8 és 16 óra között, csütörtökön 8 és 18 óra között, pénteken 8 és 15 óra között.

Kirják Miklós vallomása pedig: „…Csak tisztelni tudom azt a művészi-emberi bátorságot, amellyel az örökkévalóságnak dolgozik, és nem a felhígult, percről percre változó mának. Egy olyan korban, amikor minden szét fele tart, hullani készül, ő megállj-t int, és képeivel kitámasztja a pusztulás falait, vagy éppenséggel a pusztulás falaira hordja fel összegző erővel az emberi lélek és az emberiség műveltségének emlékezetünkben és álmainkban felgyülemlett látomását.

Reneszánsz tudásszomj és rendszerezési vágy, barokk aprólékosság és kidolgozottság jellemzi művészetét – s mindehhez a fényképész türelme, megfigyelő képessége, természetkutatók alázata s minden apró részletre kiterjedő áhítata szolgáltat muníciót. De rendkívül szimpatikus benne az is, hogy nem borul le önnön nagysága előtt, mint annyian mostanság, hanem kellő öniróniával görbe tükröt tart maga és kora elé, melyen nemcsak ő, de mi is nagyot nevetünk, vagy épp szörnyülködünk. Hisz az igazi művészetben a dráma és a komédia együtt van jelen, egymásból táplálkozik, egymást igazolja. (…)

Mítosz és valóság ölelkezik itt össze, s a bravúr benne az, hogy míg a mítoszt bizonyos értelemben lerombolja a tudomány eszközeivel, addig az illúziótlan és sokszor kiábrándító valóságot épp mítoszi gyökereivel emeli gyarló hétköznapjaink fölé. (…) A legnagyobb bravúr azonban az, hogy Kirjákban a természet-megfigyelő és a mítosz-búvár egy harmadik világot teremt, ami viszont már csak az övé, egyetemes és szuggesztív. Ahol a madár csikóhal-testű, a sokat emlegetett rinocérosz pedig gyíktestben kúszik a fára…

Így alakul és bontakozik ki szemünk előtt egy XXI. századi szimbolista, ha hívhatom így, aki ezernyi idegszállal szövődik a világ testébe, érzékeli annak minden rezdülését – és amiért hálásak lehetünk neki, hogy nem lebutítja üzenetét, hogy értsük, hanem fölemel sorsunk fölé, mert onnan nagyobb kilátás nyílik a kultúra csodáira és önmagunkra is."