A Székesfehérvári Királyi Napok programjai augusztus 12-én, hétfőn |
|
|
Írta: Havasi Timea
|
2024. augusztus 12. |
Augusztus 12-én, hétfőn a Nemzetközi Néptáncfesztivállal folytatódnak a Székesfehérvári Királyi Napok. Ez utóbbi esemény keretében visszatérnek a hagyományos és népszerű programelemek: a Királyi Játéktér az Országzászló téren, a Térzene a Mátyás király-emlékműnél és a Királyi táncpódium a Zichy színpadon, valamint az esti Táncházas programok. A Bartók Béla téren a Kertmoziban tölthetik szabadidejüket a fehérváriak.
Az 1100 év Európában – 20 év az Európai Unióban programsorozatban továbbra is várja az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltárának interaktív vándorkiállítása és a Magyar Menyasszony című interaktív tablókiállítás a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban.
A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon belül 16.00 órakor lesz a Királyi Játéktér az Országzászló téren, Spanyolország és Szlovákia szereplésével. Ugyancsak ők adnak térzenét 17.00 órakor a Mátyás király-emlékműnél, majd 19.00 órakor a Zichy színpadon az Alba Regia AMI csoportjai, 20.00 óráról pedig a Duna Művészegyüttes lép fel. A Duna fergeteges című előadás egy olyan válogatás, melyben a közelmúlt néptánc bemutatóinak leglátványosabb, legvirtuózabb koreográfiáiból szemezgetnek. 21.30 órakor a Királyi Folkest keretében szintén Spanyolország és Szlovákia lesznek a főszereplők a Táncházban, míg a Fészerben éjféltől a Galiba zenekar muzsikál.
A Királyi Napok idején a Kertmozi a Bartók Béla térre költözik, ahol hétfőn 20.30 órakor a Mindenütt férfi című francia vígjáték lesz műsoron.
A részletes program a https://kiralyinapok.szekesfehervar.hu/ portálon és a https://www.facebook.com/szekesfehervarikiralyinapok közösségi oldalon olvasható.
|