Kondor Kör – újraindult a nyári szünet után |
Írta: ÖKK | |||||
2024. szeptember 10. | |||||
Székesfehérvár kulturális életének fontos szereplője a Kondor Kör, amely közel fél évszázada ad teret és lehetőséget a rajzolni-festeni vágyó diákoknak és felnőtteknek egyaránt. Emellett a Kör művészeti vezetői minden szakmai segítséget biztosítanak a művészeti felvételire készülő fiataloknak. Az alkotókör szeptember 9-én, hétfőn ismét megnyitotta kapuit minden korosztály előtt a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori központjában.
A nyári szünetet követően a Kondor Kör ismét kitárja kapuit minden korosztály számára. Szeptember 9-től hétfőnként 16 órától várják a rajzolni-festeni vágyókat a "Gyerekszakkörre", ahol középfokú felvételi előkészítőt tartanak 7-8. osztályosoknak és lehetőséget biztosítanak az alkotni vágyóknak (gyerekeknek és felnőtteknek) a szabad alkotáshoz – igény szerint szakértő segítséggel. 17.45 és 21 óra között hétfőnként a "Felnőttszakkör” kezdő, újrakezdő és profi tagjainak akt-ábrázolásra is van lehetősége. A Kör vezetői, Nemes-Mihályi Erika, Schrenk Rita Anna és Szűts Angéla minden korosztályból szívesen fogadnak alkotni vágyókat, és igyekeznek minden szakmai segítséget megadni a művészeti felvételire készülő fiataloknak is. Találkozó a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban (a hajdani “Ifiház”/“Úttörőház”/“A Szabadművelődés Háza”) 210-es termében.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|