Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Évadnyitó tábor a Székesfehérvári Diáktanáccsal
Évadnyitó tábor a Székesfehérvári Diáktanáccsal Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2024. szeptember 13.
Tervezés, szakmai egyeztetések, a fehérvári fiatalokat megszólító programok összeállítása és csapatépítő játékok is szerepelnek a Székesfehérvári Diáktanács évadnyitó táborának napirendi pontjai között. A hagyományokhoz hűen, idén is Velencén töltenek el két napot a felső tagozatos és középiskolás delegáltak. A közösségerősítő, szórakoztató programok mellett ismeretterjesztő, tájékoztató előadásokat is hallhatnak a résztvevők többek között a bűnmegelőzésről, a felsőoktatási lehetőségekről és a város diákjainak szóló ösztöndíjakról. Beszélnek a Diáktanács 2024/2025-ös tanévre szóló terveiről, a tisztújításáról, valamint a Mathias Corvinus Collegium középiskolásoknak szóló programjairól is.

 

 

Közel hetven, a székesfehérvári általános és középiskolásokat képviselő diák vesz részt a Székesfehérvári Diáktanács évadnyitó táborában Velencén. A fiatalok csütörtökön koradélután foglalták el szállásukat a Székesfehérvári Önkormányzat Gyermek- és Ifjúsági Táborában. Bár a táborozáshoz nélkülözhetetlennek hitt jó idő elmaradt, a fiatalok örömmel üdvözölték egymást, barátkoztak az újonnan érkezőkkel, beszélgettek a közösségi térben és voltak, akik már az SZDT-tánc lépéseit tanulgatták a sportpályán.

A hagyományokhoz hűen, az évadnyitó tábor a diáktanács bemutatásával kezdődött, majd egy beszélgetéssel folytatódott. A fiatalok dr. Cser-Palkovics Andrással és a Mészáros Attila alpolgármesterrel osztották meg gondolataikat, javaslataikat, tették fel kérdéseiket, és közösen keresték a választ a felmerült problémák megoldására is. Székesfehérvár polgármestere a köszöntőjében röviden elmondta, hogy az idei tanévben a tervek szerint a diákoknak szóló valamennyi program szerepel a naptárban, de természetesen nyitottak az új ötletekre, kezdeményezésekre. Az a cél, hogy minél szélesebb körben szólítsák meg ezekkel a fiatalokat. A beszélgetés során szó volt az elektronikus eszközök iskolai használatáról, hogyan élték meg a diákok a szeptembertől bevezetett szabályozásokat. A legtöbb kérés-kérdés ezzel kapcsolatban az eszközök biztonságos tárolása kapcsán merült fel. Egy lehetséges megoldásként említette dr. Cser-Palkovics András azt az 5 millió forintos támogatást, amelyet – ha a jövő heti közgyűlés az előterjesztést elfogadja – az általános és középiskolák zárható szekrények beszerzésére fordíthatják.

A diákok által felvetett témák között szerepelt még az autóbusz-közlekedés, hiszen a kedvezményes diákbérletnek köszönhetően egyre többen használják a tömegközlekedést. Itt a járatok sűrítése mellett egyes városrészek könnyebb megközelítése is szerepelt a felvetések között. Mészáros Attila alpolgármester beszélt arról, hogy a jövőben Maroshegyen és Öreghegyen is új buszjáratokat terveznek. A közlekedés kapcsán szó esett még a rollerek és kerékpárok szabályos használatáról, a parkolási lehetőségek bővítéséről, a nagyobb forgalmú utak felújításáról, valamint kisebb, belvárosi közösségi terek kialakításáról és arról a diákoknak készülő közösségi térről, amely a tervek szerint a Bőrgyár épületében kap majd helyet.

A beszélgetést követően a Székesfehérvári Rendőrkapitányság interaktív ismeretterjesztő programja következett, majd a Székesfehérvári Felsőoktatási körképről és ösztöndíj lehetőségekről hallhattak a diáktanács tagjai, akik ezt követően összeállították az éves programtervet. A nap táncházzal és közösségépítő játékokkal zárult. Pénteken a fiatalok megismerkednek a SZÉP programmal és Lengyel Zsófi esélyegyenlőségi referenssel, majd bemutatkozik a Mathias Corvinus Collégium Vitaakadémiája. A kétnapos eseményt az alakuló ülést előkészítő jelöltállítás zárja majd.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >