Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Tanévnyitó ünnepi istentiszteletet rendeztek egyházközségünkben Nyomtatás E-mail
Írta: Szűcs Gábor   
2009. szeptember 02.

ImageReformátus Általános Iskolánk ünnepi tanévnyitó istentiszteletét rendezték meg a gyülekezet Széchenyi utcai templomában. A 2009-2010 - es ciklus egyben jelentős egyháztörténeti tanévnek számít az oktatási intézmény életében, hiszen a tanév végeztével az iskola első ballagásán az intézmény első végzős „Fecskéi” kirepülnek .

 

Pál apostol áldáskívánó szavaival köszöntötte a templomban megjelent híveket, iskolásokat és szüleiket gyülekezetünk vezető lelkipásztora, Somogyi László, majd az ószövetségi bibliai zsoltárok könyve 45. fejezte 17. versét idézte: „Őseid helyébe fiadi lépnek, akiket fejedelmekké teszel az egész földön.”

 

Image
.

Lelkipásztorunk elmondta, az idézett sorokat a közel-keleti Tírusz városállam királylányáról állapítja meg az akkor élt próféta. A királylányról, aki Izrael egyik uralkodójához készült férjhez menni. A próféta azt üzeni neki, hogy valami új kezdődik az életében, s az ősei helyébe a fiai lépnek majd, vagyis, akik eddig életében a középpontban voltak, a háttérbe szorulnak. Az elmúlt századokban a szülők őseiktől hallhattak Isten szeretetéről, tőlük tanulhattak meg imádkozni is.

Sajnos napjaink szülői társadalma már nem nagyon támaszkodik sem őseire, sem azok hitére. Gyakori tapasztalat, hogy amikor a szülők elkezdik egyházi iskolába járatni gyermeküket, a lelkipásztorok olyan visszajelzést kapnak, hogy valami „furcsa” dolog veszi kezdetét. A gyermekek kezdik el tanítani szüleiket imádkozni.

 

Image
.

„- A gyermekeim beszélnek Isten szeretetéről, s mondnak olyan bölcs dolgokat, amikről nem is gondoltam volna, hogy így vannak.” - fogalmazzák meg sokan. Somogyi László elmondta, a Biblia beszél arról, hogy azok a gyermekek, akik megismerik az Istent az Úr Jézus Krisztuson keresztül, akár egyházi iskolákban is, „fejedelmekké” lesznek.

Kifejtette: milyen boldog lehet az a család, ahol nemzedékről-nemzedékre hívő emberek élhetnek együtt. Lehet tudni, hogy egy nemzedékben egészséges váltás zajlik, mert „Őseid helyébe fiaid lépnek”. - Nincsenek véletlenek – hangsúlyozta lelkész -, ezért bizalommal tekinthetünk előre, és abban a reménységben állunk, hogy Isten ezt az iskolát azért készítette, és az új tanévet azért indította el, hogy aki még nem ismeri Őt személyesen, és nem ismeri a feltámadott, közöttünk járó Jézus Krisztust, az megismerhesse.

 

Image
.

Legyen akár gyermek, akár felnőtt ember. Az ünnepség további részében Polyányi Balázs, a Református Általános Iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy az intézmény az újraindulásának nyolcadik tanévét kezdhette meg szeptember elsején. Egyben egyháztörténeti tanévhez is érkeztek, hiszen tanév végén rendezhetik meg az iskolai ballagást, s kirepülnek az intézmény első végzős „Fecskéi”.

A nyári munkálatokról szólva elmondta, szorgos összefogás eredményeként az iskola első emelete megújult, és tetőteret alakítottak ki. Javult az oktatási intézmény felszereltsége és eszközellátottsága, ezzel együtt a tanévben több új, a felső tagozatban oktató pedagógust és technikai dolgozót köszönthetnek az alkalmazottak között. A tanévnyitón az iskola diákjai énekkel, verssel és zenés műsorral szolgáltak.

Image
Fotó: Szűcs Gábor

 
< Előző   Következő >