Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Kikapott a tartalékos Alba, nem lesz továbbjutás az EK-ban
Kikapott a tartalékos Alba, nem lesz továbbjutás az EK-ban Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2024. november 06.
Csapatkapitánya, egyben az együttes játékát alapjaiban meghatározó kulcsjátékosa, a térdét fájlaló Vojvoda és a fegyelmi okok miatt mellőzött Smith nélkül 104-80-as vereséget szenvedett hazai pályán a francia ESSM Le Porteltől az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda FIBA Europe Cup csoportkörének 5. fordulójában, így 2 győzelemmel és 3 vereséggel már biztosan nem juthat tovább az F-csoportból, akkor sem, ha az utolsó körben legyőzi a már biztosan csoportelső Kalevet.

 

Az Alba szellős védekezését az első pillanattól büntették a vendégek, akik már az első negyed végére 10 ponttal elhúztak, majd még erre is rápakoltak a folytatásban, így a nagyszünetre alapvetően el is döntötték a mérkőzés kimenetelét, hiszen 24 ponttal, 55-31-re vezettek.

Az utolsó két játékrészben már jóval kiegyenlítettebb küzdelem folyt a pályán, az ihletett formában dobó, 31 pontot termelő Horne szépen megszórta magát, ám Vojvoda nagyon hiányzott és persze a a szerencse is, így bár egálra hozta a második félidőt a fehérvári alakulat, összességében a Le Portel simán nyert és továbbjutott.

Az Alba most már csak a bajnokságra koncentrálhat, ahol szombaton (november 9.) kemény erőpróba vár rá az Oroszlány otthonában 18.00 órakor.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >