

Fejlesztések a Maroshegyen - bejárást tartott Brájer Éva |
![]() |
![]() |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. szeptember 11. | |||||
A média képviselői először a Balatoni útnál felújított járdarészt tekintették meg. Ennek renoválása azért vált szükségessé, mert feltöredezett, s a babakocsis kismamáktól kezdve az idős nyugdíjasokig mindenki botladozott rajta. A felújítás a Táncsics Iskola előtti térkövezéssel együtt 14 millió forintba került. Az oktatási intézménnyel kapcsolatban Brájer Éva elmondta, hogy a Maroshegyen 11.000 ember lakik, így igencsak indokolt lenne az iskolabusz programjának elindítása. Az iskola és az óvodafelújítására egyébként benyújtottak egy pályázatot is a Közép Dunántúli Regionális Operatív program keretében. A megpályázatott 230 millió forintot homlokszigetelésre, a padlóburkolat és a nyílászárók cseréjére, a világítás korszerűsítésére stb. szeretnék felhasználni. Ha már iskolások, akkor játszótér: a területen több játszótér is megszépült (EU-konform eszközökkel). Ezen kívül újra aszfaltozták a Szilvamaggal szemben lévő vasúti átjárót, s felújítják majd a korlátokat. A Nagyváradi utcában is modernizálták a világítást, s a közvilágítási program folytatódni fog – legközelebb a Szatmári utca borul majd „rendes fénybe”. A Nagyszebeni út felújítására 21 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek. 299 millió forintból elkészült az idősek otthona: az épület 14 bentlakásos nyugdíjas elhelyezésére alkalmas, s 30 fő nappali ellátását oldja meg. A fejlesztési körből persze a sport sem maradhat ki: 112 millió forintból gyönyörű sportpályája lett a maroshegyieknek. A területbejárás végén a képviselő asszony köszönetet mondott a Polgári Frakciónak és a Városfejlesztési Bizottságnak azért, hogy mindezen munkálatok megvalósulhattak.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|