Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Dobó József "Szakál", az ŐsÚt Sport Egyesület elnöke: Bűhit – magyar ősvallás egy 1846-os kézirat alapján - könyvbemutató előadás
„Ne higgy, kételkedj, győződj meg!”
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Máté Imre egy ősmagyar vallásról alkotott vitatott hipotézise már-már feledésbe merült, ha mi jól is ismerjük munkásságát. Sokan megkérdőjelezték és vitatják máig a Yotengrit címmel megjelent írásaiban ismertetett Büün vallás eredetiségét, valódiságát. A rábaközi Tudók hagyatékában - csodák csodája, de - fennmaradt a bölcselet, amit furcsa módon éppen egy ellenszenves hozzáállású református lelkész igazol egy 1846-ban a Kisfaludy Társaságnak írt pályamunkájával. A Dobó József által felkutatott, szóban forgó dokumentum tehát egy 1846-os kézirat, amely "A még pogány magyarok őshite, vallása és szertartásai" címet viseli.
Abban is a leginkább figyelemreméltó IV. fejezet címe: "Elődeink vallásába elegyedett bűhit és ennek tárgyai" címszöveggel indul. S ami különösen is hitelessé teszi a kézirat tartalmát, az nem más, mint a tanulmány írójának személye, Hetényi János. A református lelkésznek a legkisebb mértékben sem állhatott érdekében jó színben feltüntetni az akkor még sokak által gyakorolt bűhitet, hiszen azt a keresztény dogmatikus felfogás elfogadhatatlannak tartotta. Így aztán nem érheti az a vád, hogy megszépítette a valóságot, sőt, írásában kifejezetten ellenszenvvel viseltetett a "pogány magyarok" ősvallása iránt. Ezért bátran állíthatjuk, hogy amit azzal kapcsolatban papírra vetett, az általa megtapasztalt valóságra alapult.
"Jót mondani nem akart róla, ezért kénytelen volt megmaradni az igazságnál" – olvashatjuk Dobó József ajánlásában - "Micsoda igazságszolgáltatás a sorstól!"
Előadónk elkötelezett a Yotengritben foglalt tanítások iránt és komolyan vette a „Ne higgy, kételkedj, győződj meg!” intelmet. Megalkuvások nélkül kutatott és meggyőződésére igazolást talált, amely minden kétkedő vitorlájából kifoghatja a szelet. A kutatás titkaiba és a különleges dokumentum érdekességeibe enged bepillantást egy izgalmas beszélgetés keretében a szerző. S mi kíváncsian várjuk előadónk érveit.
Előadónk elkötelezett a Yotengritben foglalt tanítások iránt és komolyan vette a „Ne higgy, kételkedj, győződj meg!” intelmet. Megalkuvások nélkül kutatott és meggyőződésére igazolást talált, amely minden kétkedő vitorlájából kifoghatja a szelet. A kutatás titkaiba és a különleges dokumentum érdekességeibe enged bepillantást egy izgalmas beszélgetés keretében a szerző. S mi kíváncsian várjuk előadónk érveit.
Merüljünk el egy lehetséges magyar őshit rejtelmeiben Hetényi János lenyűgöző XIX. századi kézirata alapján! Fedezzük fel Dobó József segítségével a Bűhit titkait, amelyek őseink világképét is formálhatták. Hasonlítsuk össze a Hetényi-féle mitológiát Máté Imre Yotengritjével és ismerjük meg az őshit két arcát! Vajon a Bűhit egy ősi bölcsesség forrása? Legyünk részesei ennek a kutatásnak és fedezzük fel a magyar múlt elfeledett kincseit!
Tiszta szívvel ajánljuk mindőnk és egyben rendszeres látogatóink figyelmébe az előadást és a Hétvezér Esték programját, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt