Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Három évfolyam diákjai mérkőznek meg az „Alba Regia” középiskolai történelemverseny döntőjében
Három évfolyam diákjai mérkőznek meg az „Alba Regia” középiskolai történelemverseny döntőjében Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2025. április 15.
Döntőjéhez érkezett hétfőn a „Alba Regia” középiskolai történelemverseny Székesfehérváron. A záró tudáspróbát méltó körülmények között, a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban rendezték meg Fejér és Veszprém vármegyei, 9-11. évfolyamos diákok számára. Az eredményeket már holnap megtudják a versenyzők, a legjobbak számára pedig júniusban adják át az elismeréseket.

 

 


A versenyt a Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ szervezte 9-11. évfolyamosok számára, immár harmadik alkalommal. Az első fordulók az iskolákban zajlottak, a legjobbak bejutottak a vármegyei fordulókba, majd április 14-én, hétfőn elérkezett a döntő napja. A fináléba 11 iskolából 21 tanuló érkezett Fejér és Veszprém vármegyékből. A feladatok alapvetően az iskolai ismeretanyagra és az érettségi követelményekre épületek, azonban a helyes megoldásokhoz jóval szélesebb körű, alaposabb tudásra volt szükség.

 

A megnyitón Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója köszöntötte a versenyzőket, a kísérő, felkészítő tanáraikat és a zsűri tagjait. Örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy az intézményükben szervezik meg a versenyt a középiskolások számára, hiszen éppen ez az a korosztály, melyet a legnehezebb becsalogatni egy múzeumba. Az itteni környezet, az egykori koronázóbazilika építőkövei komoly inspirációt adnak nem csak a versenyhez, de az élethez is – tette hozzá.

 

Három évfolyam diákjai mérkőznek meg az Alba Regia középiskolai történelemverseny döntőjében

 

 

A versenyt Mészáros Attila alpolgármester nyitotta meg. Mint fogalmazott, a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont egy nagyon fontos és szimbolikus helyszíne Székesfehérvárnak és az egész magyarságnak. Az itt kiállított kövek részei voltak annak a helynek, ahol ötszáz éven keresztül hazánk legfontosabb eseményei, a királykoronázások és -temetések zajlottak. Egyben jelzik, hogy Székesfehérvár nélkülözhetetlen volt az ország mindennapjaiban. A döntős fiatalok gyakorlatilag beléptek a történelembe – fogalmazott az alpolgármester.

 

A megnyitó után délelőtt zajlott a mintegy másfél órás írásbeli forduló, ahol a diákoknak az évfolyami tudásukhoz mért feladatsort kellett megoldaniuk, majd a délutáni, szóbeli fordulóban szintén évfolyam szerint, külön vizsgabizottságok előtt adtak számot a tudásukról. A felkészüléshez segítséget kaptak azzal, hogy megadták számukra a témaköröket. A fordulók közötti szabadidőben interaktív tárlatvezetést, múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak számukra. A döntő eredményeiről holnap tájékoztatják a diákokat. Évfolyamonként az első három helyezettet díjazzák, a díjátadó júniusban lesz.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >