Idén is Szent György-napi ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház. Hagyományosan 1991 óta minden évben ezen az eseményen mondanak köszönetet az intézmény dolgozóinak munkájáért és adják át a Szent György Emlékérmeket, amelyeket az idén Dr. Kiss Erika osztályvezető főorvos, Varga Judit osztályvezető, Csoboth Béla mérnök, Sztankó Jánosné részlegvezető ápoló és Dr. Szántó István osztályvezető főorvos vehetett át.
A Szent György-nap 1991 óta a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház legnagyobb ünnepe. Az intézmény vezetése és alapítványa hagyományosan a Szent György-napi ünnepségen fejezi ki köszönetét a dolgozók áldozatos munkájáért. Az ünnepség a Himnusz hangjaival kezdődött, majd az elhunyt kollégákra emlékeztek a megjelentek. | | | Köszöntőjében dr. Bakos Gábor főigazgató kiemelte, hogy a Szent György-napon azokat ünneplik, akik munkájukkal, elhivatottságukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a kórház jól működjön. A főigazgató szólt arról is, hogy ma már az egészségügy is adatvezérelt lett, kamerák, statisztikák, adatszolgáltatások, táblázatok jellemzik a hétköznapokat. „Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az egészségügy az emberekről, a betegekről és a dolgozókról szól. Az emberek lojalitása, értékteremtési vágya viszi előre ezt az egészet." – fogalmazott dr. Bakos Gábor, aki köszönetet mondott azoknak, akik az egészségügy működéséhez hozzáteszik a magukét akár a betegágy mellett, akár egy szakrendelőben, irodában, konyhában, vagy mosodában dolgozva. | | | Köszöntötte az ünnepség résztvevőit dr. Szántó István onkológus, belgyógyász, a Szent György Emlékérem idei díjazottja is, aki elmondta, hogy három dolgot vár el saját magától és másoktól is: a megbízhatóságot, a tisztességet és a jóindulatot. „Ennek a három személyiségvonásnak nincsen fokozása, nincsen még tisztességesebb, még jóindulatúbb és még megbízhatóbb, ez vagy-vagy." – fogalmazott az osztályvezető főorvos, aki azt kérte, hogy a megbecsülés és elismerés ne róla, hanem az Onkológiai Osztályról szóljon. | | | Dr. Szántó István főorvos pályafutását az Országos Onkológiai Intézetben kezdte, majd a Szent István Kórház Onkológiai Osztályán a Nőgyógyászati részleg vezető Főorvosának nevezték ki, eközben pedig lehetősége nyílt a nagy-britanniai hospice rendszert tanulmányozni. 11 éve irányítja a Szent György Kórház Onkológiai Osztályát. Hét éve pedig az IBM jövőbe mutató mesterséges intelligencia munkacsoportjának hazai vezetője. Szántó főorvos jelentős hatást gyakorolt a kórház működésére, ami nagyban javította a daganatos betegek ellátását. Szent György Emlékérmet vehetett át Dr. Kiss Erika, a Radiológiai Osztály osztályvezető főorvosa is, aki a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 36 esztendővel ezelőtt, és még abban az esztendőben munkába állt a Szent György Kórház Radiológiai Osztályán. A röntgendiagnosztika teljes spektruma, az ultrahangos vizsgálati módszerek mellett kezdetektől a CT és MR diagnosztika területén dolgozott. Közel 20 éve osztályvezető főorvosként irányítja a Radiológiai Osztály munkáját, mely időszak alatt a radiológiai eszközpark megújítása mellett dominánssá tette a direkt digitális technológiát. Szent György Emlékéremben részesült Varga Judit is, aki személyesen nem tudott jelen lenni az ünnepségen. Varga Judit 45 éve lépte át a Szent György Kórház kapuját. Először általános ápoló és asszisztensi, majd szülésznői szakképesítést, később pedig diplomás ápoló oklevelet szerzett. Több mint 20 évvel ezelőtt azonban az intézmény más szakterületére sodorta az élet: 2004-ben felkérést kapott az Oktatási Csoport vezetésére. Mindeközben folytatta tanulmányait: egészségügyi közgazdász, majd humánerőforrás menedzser diplomát szerzett. Ő a kórház Humánpolitikai Osztályának vezetője 2011 óta. Szent György Emlékérmet vehetett át Csoboth Béla, aki 13 éve erősíti a kórház Műszaki Osztályának csapatát, és szinte azonnal felmérte, mekkora felelősséget jelent az év 365 napjában, a 24 órás üzemeltetéssel járó munka. Az építőiparban szerzett tapasztalatának köszönhetően a hozzá tartozó szakembereknek – a szó hagyományos értelmében vett – főnöke lett. Szent György Emlékéremmel ismerték el az ünnepségen Sztankó Jánosné munkáját is, aki több mint négy évtizede dolgozik a kórházban, ebből 25 éve részlegvezető ápolóként. Hosszú éveken át tartó áldozatos munkájával, szakmai hozzáértésével, empatikus hozzáállásával nagyban hozzájárult az I. Belgyógyászat Hepato-Pancreatológiai Részleg magas színvonalú működéséhez. | | | Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatát Mészáros Attila alpolgármester és Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok képviselte az ünnepségen. | | | További elismerések és díjazottak a Szent György-napon: Szent György Kórházért Emlékérem: Székesfehérvári Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata Szepesi György - ügyvezető, Gyurkamion Belföldi és Nemzetközi Fuvarozó Kft. Kiváló Kórházi Dolgozó: Reichardtné Dr. Osztás Erzsébet, szakgyógyszerész Szathmáry Andrásné, kórlapnyilvántartó Farkas Zoltánné, pénzügyi előadó Jópeti Zoltán, műtőssegéd Danyi Zsuzsa Edina, orvosírnok Béresné Zsiros Szilvia, orvosírnok Szabó Julianna, szociális munkás Varga Róbertné, szakasszisztens Rejtélyiné Deszáth Anikó, gazdasági ügyintéző Kiváló Ápoló: Vargáné Csönge Mónika, ápoló Nagy Andrea, ápoló Lukács Beatrix, ápoló Kiváló Oktató: Rabi Rozália, vezető szakoktató Főigazgatói Dicséret: Takács Gyuláné Dr. Szabó-Cserbár Rozália, főorvos Gondos Róbert, mérnök Szabó Zsuzsanna, ügyintéző Uszkai Istvánné, titkárnő Szent György Napi pályamunka: Dr. Rátz Nikoletta, Neurológia Osztály Dr. Fekete Attila és Dr. Farsang Zoltán, Általános Sebészeti Osztály Főorvosi kinevezések: Dr. Fejes Gabriella, Szemészeti Osztály Dr. Karászi Péter, Traumatológiai Osztály Adjunktusi kinevezések: Dr. Kapi Zsófia, Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Osztály Dr. Müller Edit, Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Osztály Dr. Greminger Nóra Katalin, Pszichiátriai Gondozó Dr. Csaláné Dr. Gáspár Zsuzsanna, Szemészeti Osztály Dr. Horváth Bernadett, Szemészeti Osztály Dr. Nyirati Adrienn, Szemészeti Osztály Dr. Vaszilkó Péter Kálmán, Traumatológiai Osztály Dr. Balogh László András, Traumatológiai Osztály Dr. Batinkov Bálint, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály Dr. Szúnyog Attila András, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály Dr. Rung Árpád, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály Dr. Vida Nikolett Dalma, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály Dr. Vincze Réka Judit, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály Dr. Rottler Máté, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály Dr. Zábori Péter, II. Belgyógyászati Osztály Dr. Kovács Attila, II. Belgyógyászati Osztály Dr. Boros Eszter, I. Belgyógyászati Osztály Dr. Halász Adrienn, I. Belgyógyászati Osztály | | |
|