Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Vándorállat a libikókán: ezúttal a filmek világába utazhatunk
Vándorállat a libikókán: ezúttal a filmek világába utazhatunk Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2025. április 24.
Több mint tizenkét évnyi színházigazgatás után Szikora János hamarosan lezár egy korszakot, így most egy beszélgető-show keretében idézi fel pályája legfontosabb mérföldköveit. A Vándorállat a libikókán sorozat újabb „felvonásán” április 29-én Koltai Lajos, Eszenyi Enikő, Gáspár Sándor, Cserhalmi György és Trill Zsolt lesz a vendége.

 

 


A Vörösmarty Színház jelenlegi igazgatója szerencsésnek érzi magát, mert nagyszerű emberekkel találkozhatott élete során. Ez egy igazi kincsesbánya volt – vallja –, mert ezektől a találkozásoktól egyre gazdagabb lett. Ezekről az emlékekről, a meghatározó művészekről szól az az öt részből álló beszélgető-show, amely februárban kezdődött, amikor Hobóval, Sasvári Sándorral és Feke Pállal a rockzene világába kalandozhattak az est résztvevői. Márciusban pedig Ókovács Szilveszterrel és Szinetár Miklóssal az opera világába utazhattak azok, akik részt vettek a beszélgetésen. Ezeken az alkalmakon archív film- és videofelvételek segítségével egy-egy közös alkotás emlékét idézik fel az est résztvevői, és közben azokat is megszólítják, akik már csak az emlékezetben lehetnek jelen.  


A Vándorállat a libikókán című sorozat következő rendezvényét április 29-én, kedden 19 órai kezdettel tartják a Vörösmarty Színházban. Ezúttal a film világa lesz a téma Xantus János, Koltai Lajos, Zsombolyai János és Elek Judit filmjei kapcsán, amelyekben filmszínészként szerepelt Szikora János. Aztán átadja a szót olyan színészeknek, akik az ő filmjeinek meghatározó alakjai voltak: Eszenyi Enikő a Kaméliás hölgyben, Cserhalmi György az Anyeginben, Gáspár Sándor az Ítélet és kegyelemben, Trill Zsolt  a Hadikban.

 

"Vándorállat a libikókán" - Egy életpálya történetei

 

A beszélgetések szórakoztató estéket ígérnek a résztvevőknek, akik egyben támogatói is lehetnek a társulat fiatal színészei számára. Az estek összbevételét ugyanis tőkealapnak szánják, amelynek befektetett hozamából minden évben egy pályakezdő művész tanulmányútra utazhat. Jegyvásárlásra a Vörösmarty Színház honlapján, itt van lehetőség.


Az április 29-i beszélgetésre szeretettel vár mindenkit Szikora János és az est szervezői! 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >