Középkori fegyverek bemutatójára vár a Fejér Baranta Hagyományőrző Sportegyesület |
|
|
Írta: ÖKK
|
2025. április 26. |
A középkori fegyverekkel, sőt azok használatával is megismerkedhetünk április 27-én, vasárnap a Béla út melletti füves területen, ahol a Fejér Baranta Hagyományőrző Sportegyesület várja az érdeklődőket.
Aki kíváncsi a középkori fegyverekre, annak mindenképpen érdemes lesz április 27-én, azaz most vasárnap kimennie a Béla úti temető parkolója melletti zöldterületre, ahol délelőtt 10 és délután 16 óra között középkori fegyverek bemutatójával és népi ügyességi, illetve küzdelmi játékokkal is várják a résztvevőket. A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló rendezvényen a középkori fegyverek nemcsak megnézhetők lesznek, hanem a látogatók kézbe is vehetik azokat. Az Egyesület tagjai a nap során folyamatosan oktatják is majd ezeknek a használatát, a vállalkozó szelleműek kipróbálhatják, milyen is lehetett karddal, fokossal, lándzsával vívni, kelevézt, csatakeresztet célra dobni, íjjal lőni, vagy karikás ostorral bánni. Aki elfárad a „küzdelmekben”, azt pihenésképpen régi népi ügyességi és küzdelmi játékok várják majd. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel látnak a bemutatókon! | | |
|