Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow Kedvezett az időjárás a kukoricának, a napraforgónak pedig lezuhant ára
Kedvezett az időjárás a kukoricának, a napraforgónak pedig lezuhant ára Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 07.

ImageAlacsony áron lehet értékesíteni idén a napraforgót. Ugyanolyan volt a termés mennyiség és minőség tekintetében, mint tavaly, mégis féláron tudják csak eladni a gazdák. A gabonának nem kedvezett az időjárás, a kukoricának viszont jót tett a bőséges csapadék, s elégedettek vele a termelők. – derült ki a Fejér megyei gazdák körében végzett felmérésünkből.

 

„Olyan alacsony áron megy idén a napraforgó, hogy vizsgálat nélkül adtuk el.” – mondta a Fehérvári Híreknek Pogács József, aki egy mezőgazdasági cég ügyvezetője. A móri vállalkozásban 122 hektáron termelnek napraforgót. Bár sokhelyütt már korábban betakarították a termést, ők csak két héttel ezelőtt fejezték be a munkálatokat, mivel nem használnak érésgyorsítót.

A cégnél egyetlen géppel vágták a napraforgót, így egy egész hétig tartott az aratás. Az eredmény három tonna napraforgó lett. Ez a mennyiség megegyezik a tavalyival, ám az ára már koránt sem. Idén ugyanis csak 215 euróért sikerült eladniuk külföldre (madáreleségként), múlt évben viszont ennek a dupláját sikerült kialkudniuk!

Hogy miért? Pogács József azt mondja, hogy most mindennek nagyon leesett az ára, s ők is önköltség körül zárják majd a napraforgó szezont.

A cég kukoricát is termel: 580 hektáron. Ezt múlt héten kezdték el betakarítani. Két géppel dolgoznak, így november végéig tart majd a munka. Addigra mindenképpen be kell fejezni, mert a szárítóhoz használatos gázt addig lehet felár nélkül használni. Közben pedig eshet ugye az eső is, ami leállásra kényszerítheti a munkásokat. Az ügyvezető úgy számolja, 8 tonna kukoricájuk lesz, amit valószínűleg külföldön fognak eladni. Az értékesítéssel nem sietnek, inkább kivárják, míg javulnak az árak.

És a minőség? A kukoricánál csak a takarmány szabványnak kell megfelelni – azzal pedig nem lesz gond. A betakarítás után a száraz szárat bedarálja majd a konbájn, visszadolgozzák a talajba – így hasznos szervesanyag-forrás keletkezik. E mozdulat pedig nagyon fontos, mivel a vállalatnak nincsenek saját állataik - máshogyan kell gondoskodniuk az értékes humuszról.

Pogács Józseffel ellentétben nem kell aggódnia a napraforgó ára miatt Geszler Józsefnek, aki szintén egy móri cég ügyvezetője. Ők ugyanis saját fogyasztásra termelnek: jelentős szarvasmarha-állományuk van, amely igényli a minőségi élelmet. E vállalkozásban 60 hektáron található kukorica, amit már betakarítottak, s 45 hektár silót készítettek előle. Az aratás után leroppantották a szárakat, amely hamarosan tejsavas erjedésnek indul.

Geszler Józseféknél 80 mázsa szemes termett, s 350 mázsa / hektár lett a silókukorica – több, mint tavaly. Az ügyvezetőtől megtudtuk, hogy a gabonának nem kedvezett az esős időjárás, de a kukorica jó erőre kapott tőle. (Őszi árpát is termelnek 10 hektáron, ami a sok víz miatt csak 50 %-os lett)

Geszler József elmondta, hogy cégük benne van egy tejtermelő vállalkozásban, amely minden évben kap állami támogatást. Ebből vásároltak két silózó gépet, amit odaadtak üzemeltetésre egy vállalkozónak, akinek már három hasonló gépe volt. Így mindenki időben meg tudja oldani a silózást – és akár öt géppel is tud dolgozni! A két silózónak csak az üzemeltetési és a fenntartási költségeit kell kifizetniük, így ötven százalékkal olcsóbban tudják a siló betakarítását elvégezni, ami jelentős megtakarítást jelent.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >