Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow Hogyan maradhatnak talpon a vállalkozások a legkritikusabb negyedévében?
Hogyan maradhatnak talpon a vállalkozások a legkritikusabb negyedévében? Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 20.

ImageA tavalyi évet követően idén is folytatódik a kis- és középvállalkozóknak szóló Raiffeisen Üzlettárs Klub rendezvénysorozat. A program következő helyszíne október 20-án Székesfehérvár lesz. Juhász Géza szerint azért is különösen aktuális és sorsdöntő a konferencia témája, mert a hazai kis- és középvállalkozások adják a hazai GDP felét adják, és ezek a társaságok foglalkoztatják a magyarországi munkavállalók 70 százalékát.

 

„Ebből fakadóan a kis- és középvállalatoknak meghatározó szerepük lesz abban, hogy ezt jelenlegi válsághelyzetet csak nagyon- nagy veszteségekkel tudja átvészelni az ország, vagy relatíve mérsékeltebbekkel.” – mondta Juhász Géza – „Ahhoz azonban, hogy a kkv-k a lehető legkisebb veszteséggel tudják túlélni az elkövetkező egy-két évet elengedhetetlenül szükséges, hogy hozzájussanak azokhoz a forrásokhoz, gazdaságfejlesztési eszközökhöz, biztosítási megoldásokhoz, amelyek elérhetőek számukra és amelyek ezen a konferencián bemutatásra kerülnek.”

A fentiek különösen igazak a mostani utolsó negyedévben, ugyanis sok szakértő, pénzügyi szakember úgy véli, hogy a hazai kkv-k még nem érték el a gödör alját. Ezen szakértők véleménye szerint a mélypont az idei év harmadik és negyedik negyedévében jöhet el a kis és középvállalkozások életében. Drasztikusan szűkülni fognak az exportpiacok, visszaesik a rendelésállomány, a munkanélküliség 11-12%-ra emelkedhet.

Természetesen ezek a negatív folyamatok nem fognak megállni a kkv-knél, hanem tovább gyűrűznek a lakossági szektorba is. Vissza fog esni a fogyasztás, az államnak a kifizetésre kerülő és növekvő munkanélküli segélyek miatt plusz terhet jelent majd, növekedni fog a nem fizető adósok száma.

Image
A legutóbbi, miskolci konferencián...
 

„A népszerű és közismert szakértők részvételével megtartásra kerülő félnapos konferenciák egyik célja, hogy a kkv-k döntéshozói meghatározó versenypiaci ismeretekhez jussanak, melyekkel vállalkozásukat sikeresen és hatékonyabban működtethetik.” – nyilatkozta Juhász Géza.

A konferenciasorozat segítségével a kis- és középvállalatok döntéshozói pontos információkat kaphatnak arról, milyen források, gazdaságfejlesztési és kockázatkezelési eszközök, biztosítási megoldások érhetőek el számukra az aktuális piaci környezetben.

A Novotel Székesfehérvárban megrendezésre kerülő székesfehérvári állomáson előadóként jelen lesz többek között a Coface Hungary képviseletében Bagyura András kereskedelmi vezető, Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzési főosztályának vezetője, valamint Kadlok Nándor, az Equinox Consulting partnere.

„Az ilyen rendezvények azért fontosak mert így a kis- és középvállalatok olyan új területeken juthatnak kompetitív előnyökhöz, olyan friss szakmai ismeretekkel ismerkedhetnek meg, melyek eredményesebb működést tesznek számukra lehetővé.” – véli Jakab Ákos, a Raiffeisen Bank regionális igazgatója, aki a székesfehérvári konferencia házigazdája – „ A rendezvénysorozat másik fontos célja – a versenypiaci ismeretek nyújtása mellett -, hogy a vállalatok vezetői megismerhessék a vállalkozások számára elérhető aktuális pénzügyi lehetőségeket, akár a napi üzletmenet finanszírozásához, akár a pályázatokhoz szükséges önrész biztosításához.”

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >