Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Pénzbehajtó céggé alacsonyítja le a rendőrséget a kormány Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2009. október 28.

ImageA kormány állításaival ellentétben a 2010-es költségvetés nem tartalmaz rendőrségi pluszforrásokat, a hiányzó pénzt az egyenruhásoknak bírságolásból kell előteremteniük. Ezt Lázár János mondta az újságíróknak. Sajtótájékoztatóján a fideszes politikus elmondta: ígéretével szemben nem tesz érdemi lépéseket a kormány, hogy a rendőrséget megerősítse, így a jövő évi büdzsében sem kerülnek érdemi források a szervezethez. Ellenkezőleg: az egyenruhások támogatása nettó értéken csökkeni fog.

 

A szükséges összeget a rendőrségnek bírságolásból kell előteremtenie, vagyis a kormány a rendőrséget pénzbehajtó céggé alacsonyítja le.

A kormány megintcsak arról tesz tanúbizonyságot ezzel, hogy képtelen a védelem jogát minden magyar adófizető számára egyformán biztosítani - tette hozzá az Országgyűlés rendészeti bizottságának elnöke. A politikus tájékoztatása szerint a magyar rendőrség költségvetési támogatása úgy változik 2010-ben, hogy 20 milliárd forint saját bevételt ír elő neki a kormány.

Ebből 16 milliárd forint az objektív felelősségből származó bírság, a fennmaradó négy milliárd pedig egyéb befizetésekből és bírságokból származna. Lázár János ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a jövő évi költségvetés egy új adónemet, rendőrségi adót fog bevezetni. Amennyiben ez a pénz hiányzik, a rendőrség működésképtelen lesz.

 

Image
Fotó: Fidesz

Tehát a magyar kormány azt üzeni a rendőrségnek, hogy ha fizetést akartok, akkor szedjetek bírságot - szögezte le. A politikus szerint már így is több tízmilliárd hiányzik a rendőrség kasszájából, hiszen három évvel ezelőtt, a rendőrség és a határőrség integrációja előtt, még 50 milliárd forinttal volt több a mostaninál a két szervezet különálló költségvetése.

Lázár egy ötezer személy bevonásával készült titkos belső felmérés eredményét ismertetve azt mondta, hogy a megkérdezett rendőrök elsöprő többsége szerint a rendőrség legfontosabb feladata a pénz és a bírság behajtása. Mint hangsúlyozta, erre a folyamatra tesz most pontot a 2010-es költségvetés.

A honatya felidézte Kondorosi Ferenc volt kormánybiztos egy régebbi nyilatkozatát, ami szerint az objektív felelősség bevezetése megelőző hatással lesz a szabálytalankodókra. Lázár szerint adódik a kérdés: ha az objektív felelősség kevesebb szabálysértést eredményez, akkor abból hogyan lesz több bírság a rendőrség költségvetésében.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >