Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Nemzeti Emlékhely - megnevezték a nyertes pályamunkát! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. november 01.

ImageA CET Budapest Kft. pályázatát vélték a legjobbnak a Nemzeti Emlékhely tervpályázatán. A zsűri 7 millió forinttal jutalmazta Csomay Zsófia és Nagy György pályamunkáját. A második helyezett a Mima Építész Kft. lett (Pécsről), amely 6 millió forintot kapott, a harmadik helyezettnek pedig a budapesti KÖZTI Zrt.-t nevezték meg – e döntés 5 millió forintot jelentett az említett cégnek.

 

Az eredményhirdetésen Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke elmondta a jelenlévőknek, hogy a zsűri a beérkezett munkák közül az első körben huszonnégyet választott ki, majd öt plenáris ülés után tizennégy maradt fenn a rostán.

Ezek közül 6 pályamű esetében ajánlották fel a legkisebb megvételt - mintegy 500 ezer forintot. A kiemelt megvételben öt tervet részítettek, ami „számszakilag” 2,5 millió forintot jelent.

 

Image
.

 Kapcsolódó cikkeink:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4278&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3825&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1318&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1311&Itemid=31

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1309&Itemid=31

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1287&Itemid=33

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1354&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=2624&Itemid=31

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3274&Itemid=31

 

Hozzászólások
Pőcze Judit   |2009-11-02 07:54:27
Most komolyan: sírni lenne kedvem. Ez olyan ronda, hogy még a védőtetőt is
visszasírjuk, hogy eltakarja. Hogy a csudába lehet ez már megint? Van olyan
élő ember Fehérváron, aki szerint ez a csicsás kocka városképileg,
történelmileg vagy egyáltalán bármi módon ide illik???
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >