Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Tűzzelvassal  késesek, kovácsok, fegyverművesek országos találkozója
Tűzzelvassal  késesek, kovácsok, fegyverművesek országos találkozója Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 20.

ImageKésesek, kovácsok és fegyverművesek országos találkozója lesz június 21-én a Zichy-ligetben. A rendezvényt a hagyományokhoz híven most is a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezi, akik tavaly úgy döntöttek, hogy önálló életre kelnek, s nem társulnak a Leghosszabb nap fesztiválhoz. Idén viszont visszatértek a megszokott felállásba, s szombaton e programsorozathoz csatlakozva veszik birtokukba a Zichy ligetet.

A találkozón egyébként csak azok a magyar késes, kovács és fegyverműves szakemberek mutatkozhatnak be, akiket felkértek rá - tavaly huszonnégyen fogadták el a meghívást - közöttük a legtöbben késeket, bicskákat, tőröket készítenek. A tőrkészítés mostanában újra reneszánszát éli, mivel nagyon sok vadász van Magyarországon, kiknek munkájához elengedhetetlenül szükséges ez az eszköz. A kés- és bicskakészítés viszont kihalóban van, már a szakmai jegyzékben sem szerepel.

A mai ember ugyanis könnyebben vásárol meg egy külföldről importált (például egy távol-keleti, műanyag nyelű) kést, mint egy színvonalas, magyar kézimunkát. Holott a gyári termék soha sem lesz olyan minőségű, mint az egyedileg készült darabok. A mesterember ugyanis többet csinál, mint egy robotkarokat mozgató computer. Az ő keze alól kikerült dolog nem egy tömeg-kategória, hanem műalkotás még akkor is, ha egy hétköznapi használati eszközről, például egy késről van szó. A magyar bicskások a minőséget jelezve beleütik nevüket a késpengébe, tehát garanciát vállalnak rá, amit a sima bolti kések esetében nem mondhatunk el.

Image
Fotó: Temesvári Márta

A minőség felismerése és a hozzá való ragaszkodás kapcsán Pongrácz Zoltán, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke – nemrég történt beszélgetésünk során - felemlegette az alföldi juhászok példáját, akik annyira ragaszkodnak a hagyományosan készített, magyar juhászkésekhez, hogy a hortobágyi vásárban legendák keringenek arról, hogy ha késik a késes, ők még a kocsmába se mennek be addig, míg meg nem érkezik portékájával és meg nem vették tőle eszközeiket.

E rendezvény tehát arra is való, hogy felhívják a figyelmet a hagyományos, magyar, mesterségekre és termékekre. Az elnök szerint olyan ez egy kicsit, mint a Mindentudás Egyeteme, amiről eleinte nem is sejtették, milyen sikeres lesz. A tudósok s az általuk képviselt tudomány ugyanis elszakad az átlagembertől, aki viszont arra vágyik, hogy a saját szintjén megismerhesse a tudósok által felfedezett dolgokat.

Így e rendezvényen is összejön ugyan a szakma, de olyan programokat is szerveznek, melyek az utca emberének szólnak. Így például láthatja majd a közönség, miként dolgoznak a kézműves szakemberek, az I. András Lovagrend hadi bemutatót tart, lesz szalmafonás, ólomkatona-, csuhébaba-, krumpli- és bodzapuska készítés, a gyermekeknek játszóház és bábszínházi előadás… s persze a lópatkolás, mint kedvenc műsorszám sem maradhat el.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >