Szent Imrére emlékezve |
![]() |
![]() |
Írta: Temesvári Márta | |
2009. november 06. | |
„Ma van az iskolánk névadójának, Szent Imrének ünnepe.” - mondta honlapunknak Fekete Ferenc – „Ilyenkor együtt ünnepelnek az iskola és óvoda diákjai, tanárai. A gyerekek egész héten lázban égtek, hiszen egy gyönyörű műsorral készültek a mai napra.”
![]() . ![]() . Sőt, a Szent Imre temlomban tartott emlékmise, s Szent Imre szobrának megkoszorúzása után tegnap egy vetélkedőt is szerveztek az egyházi iskolák számára. A vetélkedés ma folyatódik – az állami fenntartású intézményekbe járó diákok részvételével.
![]() . ![]() . A vetélkedőt tavaly a reneszánsz jegyében rendezték meg, idén pedig a barokk jegyében találták ki a programokat. Persze, katolikus iskola lévén a papság évéhez is kapcsolódó feladatokkal várták a diákokat, valamint a Katolikus Kultúra Napjához fűződő témakörökkel. A vetélkedő során a fiatalok ellátogattak a Rendházba, a Ciszterek templomába, a Szemináriumi templomba, s a nem egyházi intézményekbe is.
![]() . ![]() . Az igazgató úr fontosnak tartotta ugyanis, hogy a város nevezetességeit is jobban megismerjék a diákok. A vetélkedőre egyébként idén rekord számban jelentkeztek az iskolások, amit Fekete Ferenc egyértelmű sikernek könyvel el (és joggal!). A kétnapos programot a katolikus iskola kórusának előadása, valamint a Szent Imre intelmeiből készített előadás színesítette.
![]() . ![]() . Fekete Ferenc, az iskola igazgatója szerint ezek az intelmek – kiváltépp az erkölcsre vonatkozók - különösen is fontosak a mai fiatalok és a felnőtt társadalom számára. Az igazgató úr kiemelte, hogy a Szent Imre Általános Iskola és Óvodában olyan szellemiségben nevelik a gyermekeket, amely Szent Imre életpéldáját veszi alapul. Az ünnepségen részt vett Gyóni András, a Ciszterci Gimnázium igazgatója is: ![]() . A padsorok között, a Szent Imre Általános Iskola igazgatója mellett ülve láthattuk Dr. Cser-Palkovics András országyűlési képviselőt és Vargha Tamás tanácsnokot is: ![]() Fotó: Temesvári Márta |
< Előző | Következő > |
---|