Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Feljelentés színház-ügyben Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. november 09.

ImageOrosz István, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség székesfehérvári alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján pártja álláspontját ismertette azon hír kapcsán, miszerint Székesfehérvár Önkormányzata a napokban büntető feljelentést tett a Vörösmarty Színház felújítását végző cég, a Baucont Zrt. ellen. A város közel félmilliárd forintos követelést támasztott a kivitelezővel szemben a felújítás hiányosságai miatt.

 

Orosz István a média képviselőinek kifejtette: A Fidesz bízik benne, hogy az Ügyészség elrendeli a nyomozást, és a jog eszközei elegendőek lesznek ahhoz, hogy kiderüljön, hol a pénz és ki a felelős az eltűnéséért.

A Baucont felszámolási eljárása kapcsán napvilágot látott személyi és szervezeti összefonódások, off-shore cégek és politikai kapcsolatok sejtetni engedik, hogy a színházfelújítás esetében nem egyszerűen hibás teljesítésről lehet szó, hanem a közpénz tudatos, előre elhatározott és szervezett ellopásának kísérletéről.

 

Image
.

A Fidesz várakozással tekint az Önkormányzat által felállított ideiglenes vizsgáló bizottság jelentésére is – Orosz István szerint az ezt elfogadó vagy elutasító szocialista szavazatoknak üzenetértékük lesz.

Orosz István városi alelnök sajtótájékoztatóján kiemelte: a színház épületén tapasztalható hibák olyan mértékűek, hogy a véletlen mulasztások, a felelőtlen munkavégzés, a szakmai hiányosságok együttesen sem képesek mindezt „összehozni”: a háttérben előre megtervezett, maffiamódszerekkel végrehajtott lopás állhat. Valakik szövetkezhettek a város és polgárai ellen, hogy a színház felújítására szánt állami és városi közpénz egy tekintélyes hányadát saját zsebükbe juttassák.

 

Image
.

A Fidesz örömmel értesült róla, hogy az Önkormányzat végre a tettek mezejére lépett és büntető feljelentést tett a kivitelező – azóta felszámolás alatt álló – Baucont Zrt. ellen. A cég mögött álló, részben felderített hálózat személyi összefonódásai, a pénz nyomtalan kiszivattyúzására alkalmas utolérhetetlen off-shore cégek sora mind azt engedik feltételezni, hogy itt egy előre átgondolt, szervezett akcióról lehet szó. A Fidesz szerint az ügyészségi vizsgálat feladata, hogy fényt derítsen minderre, valamint választ adjon arra a kérdésre, volt-e kapcsolat a pénzemberek és a politikai szféra között.

Orosz István szerint ez utóbbit csak a vak nem látja: „Az MSZP és az SZDSZ szerencsehozó talizmánként tapogatta a színház épületét az ünnepélyes átadáskor, Gyurcsány Ferenccel, Warvasovszky Tihamérral és Pénzes Mihállyal az élen. Ami nekik a „szerencse”, az a városnak ma félmilliárdos hiány.”

 

Image
Fotó: Temesvári Márta

„A Vörösmarty Színház rekonstrukcióját vizsgáló ideiglenes önkormányzati bizottság az ügyészséggel párhuzamosan végzi a dolgát, jelentését hamarosan Székesfehérvár Közgyűlése elé tárja.” – zárta sajtótájékoztatóját Orosz István – „A Fidesz bízik benne, hogy a bizottsági jelentés hozzájárul a tisztánlátáshoz, és megnevezi a lehetséges felelősöket is.”

Orosz István azt is elmondta, hogy a jelentés elfogadása vagy elvetése jelzi majd, hogy ki hol áll az ügyben: a felújítást vezénylő Szocialista Párt igen vagy nem szavazatainak nagyon súlyos üzenetértéke lesz, megmutatja, hogy a polgármester és csapata kész-e szembenézni saját múltjával.

Kapcsolódó cikkeink:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4328&Itemid=32

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4114&Itemid=31

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4053&Itemid=31

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4448&Itemid=31

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >