Megnyílt a Mikulásház Nagykarácsonyban |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. november 24. | |||||
Bár még nem hullik a hó, s a decemberre is várni kell néhány hetet, mégis van egy hely Fejér megyében, ahol már most igazi karácsonyi hangulat lengi körbe a látogatókat. Ez pedig Nagykarácsony, ahol ismét kinyitotta kapuit a Mikulásház, amely január 8-ig várja a gyermekeket és leveleiket.
Az udvaron egy kivilágított Mikulás szán fogadta a vendégeket, nem messze tőle pedig két rénszarvas szaglászta a felé nyúló, apró kezecskéket a hétvégén, amikor népes vendégsereg gyűlt össze Nagykarácsonyban azért, hogy üdvözöljék a „nyári álomból” ébredező Mikulást.
A pirosra festett, fenyőgirlandokkal díszített háznál lévő a központot azért hozták létre 1995-ben, hogy a Mikulás kézzelfogható legyen a gyermekek számára.
A látogatók száma az első egy hónapos nyitva tartás alatt kétezer-ötszáz volt, két évre rá pedig már a tízezret is meghaladta. Nem csoda, hiszen a Házban, óriási levélkupac mellett ott üldögél a Mikulás, aki nemcsak ajándékokat ad a hozzá betérőknek, hanem kedvesen el is beszélget velük – maradandó élményt nyújtva ezzel a gyerekeknek. (Akik persze bőszen ígérgetik, hogy ezentúl nagyon jók lesznek…)
A hatalmas érdeklődést fokozván tavaly két akciót is hirdettek Nagykarácsonyban. Először is Nyúl községnek ajándékoztak egy fenyőfát barátságuk jelképéül, s minden olyan városnak, falunak küldtek egy-egy fenyőt, amelynek a nevében elő- vagy utótagként szerepel a „Mikulás”. Cserébe azt kérték, hogy méltó módon díszítsék fel azt, s állítsák olyan helyre, ahol gyönyörűségére szolgál az embereknek.
Másrészről egy felhívást idéztek azokhoz, akik gyökeres fenyőt vásároltak Karácsonykor: az ünnepek végeztével a családoknak lehetőséget nyújtottak arra, hogy saját kezűleg ültessék el a fákat Nagykarácsonyban, méghozzá a Mikulásnál. A Mikulás háza és a tőle nem messze fekvő játszó birodalom környéke így igazi „Mikulásos-Erdős-Rejtélyes” lett.
Apropó játszóbirodalom: a Mikulás látogatásakor megfáradt gyerkőcöket és szüleiket e helyen kézműves foglalkozások, színpadi előadások, és persze sok-sok játék várja csúszdával, lufikkal és persze karácsonyi hangulatot árasztó zenével…
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|