Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Ég a második gyertya is az Adventi Udvarban
Ég a második gyertya is az Adventi Udvarban Nyomtatás E-mail
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye   
2009. december 07.

ImageA Székesfehérvári Püspökség hétvégi adventi rendezvényén ezrek járták végig az „Adventi utat”, hogy lelkükben ráhangolódjak Krisztus eljövetelére. A gyertyagyújtás ünnepén Ugrits Tamás irodaigazgató az Isten és embert összekötő csend és béke útjára hívta meg a jelenlevőket. „Nem lábunkkal, hanem bensőnkben kell végigjárni ezt az utat, hogy Izajás próféta szerint előkészítsük az Úr érkezését. Ne mondjunk le a Vele való találkozásról, hagyjuk, hogy átjárjon a kegyelem bennünket!”

 

Spányi Antal megyés püspök advent nagy ígéretéről a békéthozó, szabadító megváltóról beszélt. Békétlen, zavaros világunkban azt kell tennünk, amit Jézus tett. Követnünk kell Őt, mégha ez sok nehézséggel és lemondással is jár. Krisztus békéjét kell vinnünk családunkba és környezetünkbe.

 

Image
.

„Figyeljünk a körülöttünk élőkre, emberségesen segítsük őket, megértő szeretettel forduljunk feléjük! A Krisztust követőknek a békesség embereiként kell élniük a világban!”

Az udvar „Adventi lelki útján” elhelyezett, hagyományteremtő szándékkal készített jókívánság kártyák megérintették az embereket, várakozáson felüli tetszést arattak.

 

Image
.

Az Adventi Udvar jótékonysági vásárában a fogyatékkal élők mányi és biatorbágyi műhelyeiben készült szép kézműves ajándéktárgyai is szépen fogytak. Az udvarban adományt gyűjtő fogyatékosokat segítő alapítványokat is nagyszámban támogatták. A fehérvári kézművesek csodás portékáit is sokan választották karácsonyi ajándéknak.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >