Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow A kormány becsapta a kórházakat
A kormány becsapta a kórházakat Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2009. december 18.

Image"Nyilvánvaló, hogy a kormányzat akármit mond, akárhogyan trükközik és próbálja szépíteni a dolgot, becsapta, átverte a kórházakat, a kórházak képviselőit, az egészségügyi dolgozókat és rajtuk keresztül a beteg embereket." Pesti Imre azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy a kormány nem kívánja kifizetni a kórházaknak járó többletfinanszírozást. A Fidesz szakpolitikusa elmondta: a kormány a kórházakkal kötött megállapodásában vállalta, hogy a jövő évi költségvetés terhére - a már átutalt 4,5 milliárd forinton felül - még idén plusz hatmilliárd forintot juttat az intézményeknek.

 

Székely Tamás egészségügyi miniszter azonban jelezte, hogy a pluszforrást a kórházak csak 2010 januárjában kapják meg - tette hozzá.

Kijelentette: nyilvánvaló, hogy a Gyurcsány-korszak szemlélete a mai napig is tovább él. Mint mondta, méltatlan alkuk születnek nap mint nap, amire a kórházak is rá vannak kényszerítve. Ennek a következménye lesz, hogy karácsony előtt nagyon sok egészségügyi dolgozó nem fog fizetést kapni - hívta fel a figyelmet.

 

Image
Fotó: Fidesz

A politikus szerint nyilvánvaló az is, hogy a jövő évi költségvetés terhére mintegy 30-40 milliárd forintot már elköltött a kormány. Hangsúlyozta: a kormánynak nem üzleti partnerként kell tekinteni az egészségügyben dolgozókra, akikből a legtöbb kisajtolható.

Ezzel szemben a kormányzatnak feladata van: biztosítani, finanszírozni és szervezni kell az egészségügyi ellátást - jegyezte meg.

Pesti Imre kitért arra is: egyre több kórház kényszerül arra, hogy az aktív ellátást csökkentse és csak sürgősségi betegellátást végezzen.

A finanszírozás elmaradása miatt több beszállító nem fog gyógyszert szállítani a kórházaknak, csak akkor, ha azok készpénzzel fizetnek - szögezte le Pesti Imre.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >