

Balogh Gergely Brüsszelben ülésezett |
![]() |
![]() |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2010. január 07. | |||||
Balogh Gergely elmondta a Fehérvári Híreknek, hogy a Fidelitas elnöke, Ágh Péter által vezetett delegációt Brüsszelben Dömötör Csaba az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) alelnöke fogadta, aki beszámolt az Európai Néppárt (EPP) Kongresszusának előkészületeiről. Ezt követően a Fidelitas vezetősége részt vett egy Unió múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó előadáson az Európai Bizottság székházában, a Berlaymont palotában. Az elnökség látogatást tett az Európai Parlamentben, ahol megismerkedett a néppárti magyar delegáció mindennapjaival, az EP aktuális kérdéseivel. A delegáció bel- és külpolitikai kérdésköröket érintően tanácskozást folytatott Gyürk Andrással és Deutsch Tamással. A megbeszélésen szó esett a fiatalok helyzetéről, az előttük álló feladatokról, s arról, hogy milyen szerepet szán a Fidesz a Fidelitasnak a kampányban. Terítékre kerültek az önkormányzati választások, a Fidesz jelöltjeinek „segítése”. A küldöttség vendéglátója, a Fidelitas első elnöke még egy vacsorára is meghívta a társaságot.
![]() Fotó: Temesvári Márta A Fidelitas Országos Elnöksége az Európai Parlament épületében ülésezett, ahol elfogadta a következő nyilatkozatot: A Fidelitas Brüsszelben ülésező országos elnöksége üdvözli, hogy többévnyi tárgyalássorozat után ezen a héten életbe lépett a lisszaboni szerződés. A Fidesz ifjúsági társszervezetének vezetés jelentős fejleménynek tekinti, hogy az új alapdokumentum fontos emberi jogi rendelkezéseket tartalmaz, és egyben megerősíti a nemzeti parlamentek szerepét is. A Fidesz ifjúsági szervezete kihelyezett brüsszeli elnökségi ülésén értékelte a magyar uniós tagság elmúlt öt évét. Meggyőződésük szerint a kormányzati cselekvésképtelenség maga alá gyűrte az uniós érdekérvényesítést is. Magyarország éllovasból sereghajtóvá vált az EU-ban, az euró bevezetésének lehetősége pedig a távoli jövőbe vész. Cselekvésképtelenségét súlyosbítja, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kabinet az ország hitelességét is eljátszotta. A költségvetési adatokkal való trükközések, az alternatív gázvezetékekkel kapcsolatos ellentmondó nyilatkozatok vagy az uniós pénzekkel kapcsolatos visszaélések végletesen erodálták az ország nemzetközi szavahihetőségét. A kormányzati hiteltelenségnek nagy ára van. Ennek is köszönhető, hogy az Európai Unió nem figyelt fel a kormány szavára a magyar kisebbségeket hátrányosan érintő szlovák nyelvtörvény ügyében. De ennek köszönhető az is, hogy Kovács László 2004-es vesszőfutását követően Magyarország másodjára is csekély súlyú biztosi posztot kap az Európai Bizottságban - vélik. A Fidelitas országos elnöksége szerint a tavaszi választásokat követően olyan kormányra van szüksége az országnak, amely helyreállítja hazánk nemzetközi megítélését. Olyanra, amely él az Európai Unió adta lehetőségekkel, és nem csupán igazodási pontként tekint Brüsszelre. Szeretnék, ha az uniós csatlakozás Magyarország számára is egyértelmű sikertörténetté válna. Kapcsolódó cikkeink: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4315&Itemid=31 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4257&Itemid=31 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4279&Itemid=31 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3614&Itemid=31
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|